Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1973 (HU BFL XXXV.21.a/4)
1973-10-17
j • A Bőrgyógyászaton hasonlóképpen saját erőnkből képezünk szakorvosi Az Ik ,rus üzeni főorvosi állása is hosszabb idő óta betöltetlen. Ennek okát ki elmagyarázni nem tudjuk, mert a fizetés az Ikarus üzeni hozzáljárulásával lényegesen magasabb más szakorvosi állásnál* Az utóbbi időbeni nagy költséggel berendezett laboratórium megkörmyi ti az üzemorvosok munkáját. Egyes szakterületen a betöltetlen állás oka elsősorban az, hogy k'-vps orvos választja azokat a szakokat, ahol nagy a betegforgalom. le döntő tényként kell megemlíteni azt is, kerületünk perem- Verylet, s szakorvosok a belső kerületekben is könnyen jutnak állásTM z-N hoz. Szakorvos gondjainkon úgy látjuk azzal lehetne segiteni, hogy az ide jelentkező szakorvosoknak lakásfelajánlással biztosítanánk a kerületbe történő letelepedését. A XVII. kerületben pl. az uj szakorvosi rendelő indításánál a kerületi tanács több esetben lakással .járult hozzá az állást elfogadó orvos kerületben való letelepedéséhez. Ez a módszer valószínűleg a íjiegüresedett szemész szakorvosi állások betöltésénél is segítene. Az úgynevezett hiányszakmákban időleges megoldást jelentene és javítaná a gyógyító munka minőségét, ha'az Egészségügyi Miniszteriv* un engedélyezné, hogy nyugdíjas orvosaink egész éven át dolgozhassanak. A nyugdíjas orvosok igaz nem teljesen pótolják a szakorvost ; de átmenetileg megoldást jelentene a betegellátásban. Az Egészségügyi Minisztérium segítségét kérjük és várjuk a szakorvosképzésben. Ha saját erőből képez szakorvosi rendelőnk szakorvost az 4 éven át leköti az orvosi óraszámot az amúgy is nehézségekkel küzdő osztályon anélkül, hogy számottevő segítséget kapna. Azt javasoljuk, hogy az Egészségügyi Minisztérium a szakorvosképzéshez tartson fenn központi státuszokat a szakképesítést adó országos intézményeknél. A kerület orv saiaak a beteg gyógyításában nagy segítséget nyújtanak egészségügyi dolgozóink. A^Sb^Larvorá fieMfilfiintiiaci..áa...h .ház záVirtaz.d-,.intó zaminyo.khc.-n al-L.nl -mázott dolgozók száma összesen: 480» |C)-4-