Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1971 (HU BFL XXXV.21.a/4)

1971-01-21

I J- 18 -Véleményem szerint a társadalmi összefogást kell megemel­ni cselekedetekben és Ft-ban. Sajnos Levés olyan üzemünk van, ahol "sok van", amiből adhatnának. Itt io jelentkez­nek azonban szemléleti problémák, s bár javulás ós fejlő­­uóo mutatkozik, de korántsem kielégítő. Csak úgy tudtink többet adni, ha az ossz társadalmi erőket mozgósítjuk anya­giakban és munkában* lücre pedig csak akkor lesz komoly le­hetőség, ha a kerület gazdasági, párt KIS2 és mozgalmi szervei is megfelelően segítőnek, mert összefogva - úgy gon­dolom - ezeket a terveket tudjuk is teljesíteni. Kiss Jenő elvtárs: Helyesnek találná, ha a legfontosabb építési, vagy létesít­ményi elképzelésekről - maketteken keresztül - kiállítást készítenénk, ehhez gyakorlatilag mindönki hozzá tudna szól­ni# Felajánlotta, hegy a makettkószitést - annak egy bizo­nyos részét - vállalja. Feltehető, hogy a középiskolások szívesen foglalkoznunak ezzel, ós adnának segítséget. Pirityi Audráané elvtársnői P a k ó olvtárs hozzászólásaihoz szeretnék kapcsolódni, a hoszámtantozó területeket említette. Az M* ollátásról el­mondó tta, hogy a szint-tactást sem tudjuk biztosítani. A ^ körzeti orvosok biztosítása nőm probléma. Probléma a ren­delők helysógbiztositása. Ezen kell gondolkozni. I’ e k ó elvtárs mutatókról beszélt, hogy egy-egy körze­ti orvosra hány fő esik. Tény, hogy nálunk több mint száz fővel több jut egy orvosra, és az ellátás is nehezebb. Ha nézzük a bölcsődei létszám alakulását, az elutasítottak száxaát akkor láthatjuk, hogy a kórdóst csak 35 uj bölcsőde beállításával lehetne megoldani. A népművelési intézmények vonatkozásában a Fővárosban a 22* bolyon állunk, nem vélet­len, hogy a Főváros 4 millió Ft-ot adott minden kórós nél­kül. A Kossuth Kulturotthont uemmikép sem lehet megszüntetni, igy is csak három tanácshoz tartozó lét sitményünk von. Va­lamilyen formában a Kossuth Kulturotthont io fel kell újíta­ni* A nyári nu|)közis tábor létesítésével - az előterjesztés­ben mogjelöltok szerint - egyetért. jo-J

Next

/
Thumbnails
Contents