Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.21.a/4)

1970-11-12

s . ' * 0 •­A pártoktat-ás tönegtanfolyamain október 12-án megkezdődtek a foglalkozások. Az első szemináriumokra november 2-én került sor. Pártszervezeteink ós a propagandisták időben tájékoztatták a hallgatókat az oktatási év kezdetéről, biztosították számukra a szükséges tananyagot. A hallgatók megjelenése az első foglal­kozásokon különböző eltéréseket mutatott. Általános tapasztalat, hogy az első szemináriumokon a megjelenés 8o-loo^-os volt, azon­ban tapasztaltunk olyan jelenséget is, pl. az Ikarus, EMG. párt­­^ szervezeteinél, hogy az egyes tanfolyamokon a hallgatók megjelené­se nem érte el a 4o%~ot. Mindez arra hivja fel a figyelmet, hogy az oktatási fegyelem megtartása állandó jellegű feladat. Azoknak a pártszervezeteknek, ahol ilyen jelenséggel találkoztunk, fi­gyelmüket felhivtuk a tennivalókra. Nyugdijas párttagjaink politikai képzésének megoldása az előa­­dásos propaganda keretén belül látszik biztosítottnak havontp illetve két havonként egy alkalommal. Ilyen igénnyel is jelont­» kentek. Részükre az előadókat a kerületi Pártbizottság biztosítja. Összességében megállapítható, hogy a Pártbizottság határozata c pártoktatás szervezésére vontakozóan: számszerüsóget, a párttag­ság bevonááát, az oktatási formák szélesítését, a propagandisták összetételének javítását a gyakorlatban realizáltuk. Pártszervezeteinknél párhuzamosan a pártoktatás mogszervozésével befejezést nyert a KISZ és szakszervezeti politikai oktatás meg­szervezése. Mindkét területen hasonlóan a pártoktatáshoz a bevon­tak létszáma az előző évekhez viszonyítva emelkedett. Beiskolá­zást nyert szakszervezeti politikai oktatásban összesen 1.221 fő, KISZ oktatásban összesen 1.8oo fő, ebből párttag 111 fő. A jelentés nem tartalmazza a TIT által szervezett különböző munkás akadémiákat, melyen kb. 6oo fő vesz részt. Kertész Józsefné sk. oktatás felelős 1 I \ K i _____ _ _____ —------ ■ ~ j- Jl i . .

Next

/
Thumbnails
Contents