Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.21.a/4)
1970-03-11
i . ■ 1- 3 -A csucsvezetőség VIII, 27~pn beszámoltatta az I-es alapszervezet vezetőségét, a pártszervezetben kialakult helyzet, a vezetőség körében jelentkező egyenetlenség Leiszámolása miatt, A csucsvezetőség előtt az ágit,prop, titkár számolt be, Major elvtárs nem vett.részt az ülésen, de a vezetőség beszámolóját közösen alakították ki. Az I-es alapszerv vezetősége itt önbirálatot gyakorolt a súlyos hiányosságaiért, elmondották; látják és érzik felelősségüket, Ígéretet tettek a munka beindulására, a hibák kijavítására, Első és legfontosabb feladatként határozták meg:- a párttagság aktivizálását a pártmunkában, r-v - a sértődöttség felszámolását, a személyes beszélgetés, felvilágosítás alapján, / A hosszú ideig tárté megtorpanás ut£n XI-XII. hóban újra elkezdődött a munka az I-es alapszervezetben. Vezetőségi üléseiket újra meg-r tartotték, decemberben, januárban a taggyűlések is meg lettek tartva, j A KB. határozatát ismertető taggyűlés - tájékoztatásuk alapján - már ' olyan aktív volt, mint a régi taggyűléseik. A csucsvezetőség az 1970. I. félévi munkaterv-javaslatát, az alapszervi titkároknak rendelkezésre,bocsátotta, észrevételeiket',' kérőiké műket tigyelembevéve módosította. Az alapszervi titkárok rendszeresen részt vesznek a csucsvezetőség ülésein, ismereteik, tájékozottságuk igy lényegesen jobb a korábbinál, a témák vitáiban való részvételük is segíti munkájukat, A PB, határozatának érvényesülése, a jelenlegi helyzet megítélése, A csucsvezetőség megítélése szerint ma már a helyzet,és a politikai hangulat megnyugtató az AURAS. Vállalat pártáletében. A csucsyezetvség eredményt ért el a kollektív vezetés biztosítása területén, A titkár elvtárs jobban támaszkodik a vezetőség tagjaira, az un. "uj tagok" ismereteik bővülésével a gyakorlatban mind több segítséget tudnak nyújtani a kollektív munkához, —