Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.21.a/4)

1969-11-19

r~ ”1 | * t - 4 -A műszaki állományú dolgozók között 93 fő aki rendelkezik műszaki és közgazdasági végzettséggel és egyben pártunk aktiv tagja. Ez azonban nem egy preciz megfogalmazás, de mömére vonatkozik, és ami tipikus azt el lehet fogadni. A politikai érdeklődés a műszaki értelmiség körében meg van, elsősorban azonban a szakmai kérdések - műszaki, közgezdasági kérdések iránt. Ennek olyan okát látja, hogy igy kerülnek ki az egyetemről, főiskoláról. Az iskolákon folyó politikai formálást rendkívül hiányosnak Ítéli meg. A párthoz való közeledésük azután történik, amikor kikerül­nek egy koellktivába, és itt a hatások jobban érik őket. Hogy a szakmai érdeklődés nagyobb ezen nem lehet csodál­­kozhi, mert egy mérnök jó mérnök akar lenni. Mi viszotn azt szeretnénk, ha kommunista mérnök lenne. Tapasztalat az, hogy ha megfelelő nívójú előadást tudnak biztosítani az érdeklődés megvan, és szívesen vesznek részt r' magasszintü pártoktatásban. Hogy politikai végzettség te­kintetében rosszul állnak, ebben hibásnak Ítéli meg az ot­tani munkát. Az önképzés tekintetében is vannak próbálkozások, igy pl. előadások megtartására hívták Hajdú Jánost, Földes elv­társat, akik olyan közgazdasági eszmefuttatást adtak, hogy azóta is emlegetik. Az előadókat kívülről hozzák, mert a helyi elvtársakkal ezt a színvonalat nem tudják biztosíta­ni. A KGSt bírálatával kapcsolatban elmondja: Túl kényes kér­dés, de túl kell tenni magunkat és ki kell jelenteni, hogy a KGST-n belül koordinált fejlesztő szervezett munka nem folyik. Ezt el kell ismerni, bár mennyire is kellemetlen. A tapasztalatok párhuzamos irányú fejlesztést is mutatnak. ^ Pl. ugyanolyan lisence tárgyalásokat folytatunk mi is, mint egy másik szocialista ország. Ebben a felvetésben nincs po­litikai tendencia, mert ez az igazság és ezen változtatni kell. Hasonló problémák vannak az anyagbeszerzés területén, mi^ nyugatról a behezatal 6-8 hónap, addig szocialista or­szágból másfél év. A szerkesztésre vonatkozóan történtek intézkedések, részben személyiváltozásban, részben átszervezésben. Történtek fe­gyelmi intézkedések, de ezt célozta a főkonstruktőr levál­tása is. A magasabb szintű konferenciákra az igény megvan, rendszere­sek az igazgatói beszámolások. PVB határozat van, hogy ne­gyedévenként a gazdasági és a műszaki igazgatónak értékelő konferenciát kell tartania. A műszaki létszám felfutása feltétlen szükséges folyamat volt, ezt a gyártmányfejlesztési struktúra megkövetelte, sőt ezt tovább kell fejleszteni. A műszaki és munkáskollektiva között nem lát problémát. £

Next

/
Thumbnails
Contents