Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.21.a/4)

1968-02-14

f***dmm mjmammL 1 i A következő főbb szempárokra hívtuk fel a figyelmet: a«/ A KISZ tagösszeirás és tagkönyvosore politikai céljára,, b*/ A tagösszeirást megelőzően értékeljék vezetőségi üléseken az 1967« évi alapszervi akcióprogramok végrehajtását, ezen belül a tagok és a vezetőség munkáját# Cí/ Kérjék ki a KISZ tagok véleményét az 1968* évi akcióprogram kialakításához, d./ Lehetőleg minden KISZ tag reálisan teljesíthető konkrét KISZ megbízatást kapjon 1968-ban Q0/ Adjanak lehetőséget arra, hogy minden KISZ tag nyilatkozzon, hogy vállalja-e továbbra is a KISZ tagságát, de ez semmiféle képpen nem vezethet sem tömegig kilépésre, sem pedig tagrovizióra* ügy Ítéljük lég,, hogy az előkészítés tervszerűen, körültekintően tcetént# A várható problémákra időben felhívtuk a figyelmet. Meg­felelő idő állt rendelkezésükre, az alapszervezek:lenek is arra, hogy saját ütemterveiket elkészítsék, tájékoztassák a tagságot és előkészítsék a csoportos beszélgetéseket. Ennek köszönhető, hogy az előző évekhez képest színvonalasabb, tartalmasabb volt a tagösszciráSc Az alapszorvozotek az előre jelzett időben tartották meg a vezetőségi és taggyűléseiket, és a tagsággal történt beszélgetéseket. Ettől alig egynéhány esetben volt olté.bés, ami szabadságolásból, beteg­ségből adódott* A kitöltött tagösszpiró lapokat két KISZ szervezőt kivételével /Zalka girnn* Fémöntő’ ETJE/ minden KISZ szervezi határ­­.időre leadta a kerületi KISZ Bizottságra. fir/ A párt alapszorvezotektől, vezetőségektől komoly segít­séget kaptak az alapszervozotok, ez nagyban segítette a. sikeres végrehajtást» Ez a segítség különösen az IKARUS-ban, E,M,G,-bcn, SZoT,KA -bán, Közértnél, QTP-nél és a Corvin.gimnáziumban volt példamutató# Az IKARUS-ban és az E.M.,övben 'ar. áln,.! kivétel nélkül a csoportos beszélge­téseken az alapszervi párttitkárok vettek részt# ___________ ib\______ Jl

Next

/
Thumbnails
Contents