Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.21.a/4)

1968-01-09

r ’Elmonöja, hogy a munkatervtől eltérő - az élet által felve­tett - feladatokat sikerült a kerületi Pártbizottságnak a többi elvégzendő feladatok mellett is sikeresen megoldania. Ide lehet sorolni azokat az ideológiai feladatokat, amelyek a IX. Kongresszus után jelentkeztek, hasonlóan a Nagy Októ­beri .Szocialista Forradalom méltó megünneplésével járó fela­datokat, nőm utolsó sorban azokat a gazdasági 'énykedéséekot, amelyeket az uj gazdasági mechanizmus bevezetésével kapcsolat­ben el kellett végezni. Mindezek mellett hiányosságok is vannak, amelyek a tartalmi mun­ka javítását vonják maguk után. Az Megyéb” kérdésekben széleskörű eszmecsere folyt, személyi 1olgoban is többször lett vélemény mondva. Talán voltak olyan esetek, amelyekkel többszörösen foglalkoztunk, sok időt vett el a Végrehajtóbizottság munkájából, s nem hozták meg azt az eredményt, amely szükséges lett volna /Rendőrség/. Az Ikarusi probléma megítélésénél van olyan hiányérzete, hogy az elmúlt év problémáinál is volt olyan elhatározás, hogy töb­bet ségitünk, ezt most az 1968-as esztendőben el kell végezni, Tódika elvtárs: Uzsoki elvtárs által elmondottakkal egyetért. Vélemé­nye, hogy az elmúlt évben azokat a célkitűzéseket, amelyeket kitűztünk, teljesítve lettek. Néhány dologban, amiben problémát lát kivan véleményt mondani: Azt le kell szögezni, hogy a munkátérvet teljesítettük, de úgy érzem, a VB munkájában és az apparátus munkájában a"többlet” , ott jelentkezne, ha nem félnénk az újtól, a kísérletezésektől. A problémát ebben látja, 1 A továbbiakban elmondja Tódika elvtárs? hogy o budapesti párt­mozgalomban azoknak van nagy "szerencsés” helyzetük, ahol több ezres a létszám és különböző uj módszereket tudnak kikisérletez­­ni. Mi sok esetben félünk ettől, nem tudjuk túl tenni magunkat a régi módszeren. Pl. kétéves probléma az általunk felvetett 2 havonkénti taggyűlés, de évekre visszamenőleg lehetne .példát felhozni. A másik probléma: Sok esetben a VB vezetőinek határozottabban és következetesebben kell felléjjni egyes dolgokkal szemben. A Rendőrség kérdésében pl, határozat született, hogy belátható időn belül megoldódik. Ez hosszú időn keresztül húzódik, és rá­nyomja bélyegét a Vb-re. Ha nem sikerült, akkor ilyen irányú tá­jékoztatás lett volna szükséges a vezetők részéről. Uzsoki elvtárs foglalkozott a titkárik értéklésével, ennél a kér­désnél viszont a reszortosokkal való foglalkozás az, ami kiesik a hatókörből. Az ezzel való foglalkozás már a kér. Pártértekez­leten is bírálatként elhangzott, de kevés előrelépést lehet ta­pasztalni. Véleménye, hogy a reszortosok nem kapják meg azt a segítséget, amelyet kellene, így pl. a szervező titkárokkal va­ló foglalkozás tekintetében sincs előrelépés, e munkába tervsze­rűséget, és rendszerességet kell vinni. De hasonlóan jó lett vol­na a termelési felelősökkel való foglalkozás - különösen a gaz­dasági mechanizmus uj formáinak bevezetéséről. 5-----------------------------_. ---------- —-------------------------_i

Next

/
Thumbnails
Contents