Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.21.a/4)
1967-01-04
lj | % — 2 — <r» ségét az erkölcsi magatartás ás politikai szilárdsát tekintetében az álhatatosság és kötelességtudat jellemzi. Morális helyzetünk jónak mondható, annak ellenére, hogy egységünk soraiban is találhatók kispolgári nézetek, egyes esetekben pedig káros cselekmények. feladatunk továbbra is eszmei, ideológiai harcunk fokozása. Gyarapítani kell a jövőben is testületünk minden tagjának politikai és szakmai képességét. Módszeresen tanulmányozni kell a IX. Kongresszus határozatait, beszámolókat, hogy az abból adódó uj feladatokat eredményesebben tudjuk megoldani. Politikai-erkölcsi szinvonalunk emelését csak a pártszervezetek, alparancsnokaink tudatformáló munkájával tudjuk javitani. Az elvtársak állásfoglalására munkahelyükön és az élet más területeink nagy szükség van a jövőben is. Vitatkozni és bizonyítani előrehaladásunkat környezetünkben igen fontos feladatunk. Fejlesztenünk kell az őszinte véleménynyilvánítás és kritikai szellem légkörét is. A kerületi Pártértekezlet megállapítása szerint erősödött és fejlődött kapcsolatunk a pártszervezetekkel, növekedett a pártszervezetek munkájában a munkásőrökkel való foglalkozás, azonban még nem kielégítő miniden helyen és minden szinten. Egyre jobban érvényesül a felelőssége ^alapszorvézetűinknek és pártbizottságainknak a munkásőri munka iránt, amelyet bizonyít, hogy a felvételi munkát is tudtuk javítani ebben az évben. Van javitani valónk alegységparancsnoki szinten a kapcsolatok kiépítése terén, hogy azok is rendszeresen számoljanak be munkájukról, a munkásőrség előtt álló feladatokról. Alapszervezeteink és pártbizottságaink is fordítsanak erre nagyobb gondot és igényeljék az alegység parancsnokok beszámoltatását, elsősorban a bázishelyeken. Ezzel is segíteni kívánjuk, hogy minden munkásőr cselekvőén vegye ki részét pártunk politikájának torzulás mentes végrehajtásából, amely biztosítéka fegyelmünk további szilárdításának. __________________________________ j>ő __________________________________l .J