Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.21.a/4)
1966-09-14
J 'S I Fritz elvtárs: A KISz KB Állásfoglalását időszerűnek tartja, gyakorlatilag az elmúlt ávek tapasztalatait rögzítette. Megszabja a feladatokat az elkövetkező időre, valamint választ ad egy sor kórdásre, amit a gyakorlati életbe meg lehet valósítani. Az Állásfoglalás annyit fog érni, amennyit az elkövetkező óvek munkájában valóban meg fognak valósítani. Az elmúlt másfél évben sokat foglalkoztak és beszéltek az I087~es kormány-rendeletről, ugyanakkor egy sor kérdésre konkrét választ nem ad. Az apparátus értekezlettel foglalkozva elmondja: hogy foglalkoztak a KISz tagok érdekvédelmi tevékenységével. A KISz-nek felül kell vizsgálnia, hogy egyes KISz szervezetekben ml okozza a tapasztalható negatív jelenségeket, mert évek óta ezeket szinte csak tudomásul vesszük, és újólag megállapitjuk. Véleménye, hogy sokkal jobban kellene kihasználni a határozati javaslatot, olyan formában, hogy figyelembe venni a kerületi '-n KISz Bizottság ismereteit, s nagyobb segítséget adni, hogy egyes területeken milyen formában kívánjuk a KISz eszmei- politikai munkáját megjavítani. Befejezésül elmondja, hogy e téma felvetésénél az illetékes elvtársak néztek e az egyszerű KISz tag szemével, mert a megfogalmazás sérti a fiatalok önérzetét, hogy a nem jól dolgozó KISz tagokat fel kell függeszteni. Uzsoki elvtárs: Időszerű és helyes a KISz Állásfoglalása, meggyőződése, hogy ennek feldolgozása, az ezzel való megismerés, mélyrehatóan felkelti az érdeklődést az ifjúság és a KISz munka iránt. Szóvá teszi, hogy a KISz KB Állásfoglalása megadja azt az eszmei alapot, amire épitve jobbá kell tenni a Pártbizottság, a pártszervezetek, és jobbá lehet tenni a KISz szervezetek valamint a tömegszervezetek munkáját, melynek eredményeképpen előbbre fogunk tudni jutni az ifjúság nevelése terén. A beszámolót hallgatva, vannak benne helyes megálapitások, de hogy ebből mi a jellemző egyes területekre, ezt mór nagyon nehéz kivenni belőle. Az összetétellel foglalkozva elmondja, hogy kerületünk nem bonyolult ilyen szempontból, van munkás ifjúság, műszaki értelmiség, tanulóifjúság. Az Autóalkatrószgyárban semmivel sem másabbak a fiatalok, mint más kerületi üzemben, mégis mi az oka, hogy hosszú idő óta nem Jutunk előre. A pártvezetés, gazdasági vezetésben dolgozó kommunista elvtársak nem fordítanak rá elég figyelmet? Kapnak-e konkrét segítséget? A pártirányitást illetően elmondja, hogy itt a probléma területenként változik, attól függően hogy milyen gyengéje van az irányi tó- ellenőrző munkájuknak. E vonatkozásban két területen kell hogy előbbre; « a pártirányi tás alatt azt is értsük, hogy a pártbizottságok, pártszervezetek munkája hatékonyabb legyen, hogy a felnőtt nemzedék tudatában azt a felismerést erősítse, hogy az ifjúság gyengéivel, jó tulajdonságaival együtt a mi ifjúságunk.-_______________________' c