Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.21.a/4)
1965-01-20
! I Csepelen pl. 700 fő és az ossz uolgozó létszám nem sokkal több, mint az Ikarusé. De ha csak Székesfehérvárral hasonlítjuk össze, aküor is Fehérvárak több LEO-sa van, mint mátyásföldnek. Tehát ilyen arányban történt meg a MEO leépítés, így született olyan határozat, hogy pl. a hűtős üzemben 3 fő, ami nem teszi lehetővé a hűtők vizsgálatát. Az ikarusi Párt Végrehajtőbizottság meggyőződése az, hogy a ki ut a végellenőrzéstől a részleges ellenőrzés lenne, mert pl. a 1 emez hibáját a fényezés nagyon szépen eltakarja, a hiba a későbbiek folyamán fog jelentkezni, de ezt lehetne sorolni a munka több folyamátára. Ezért lenne helyes a menetközbeni ellenőrzésre áttérni, még akkor is, ha az a végátvétel! LEÓ munkája rovására menne. Az autóbuszokat külső szemlélet alapján veszik át a LOGÜRT-től is. ne hogy belül mi van azt nem nézik, a hibák csak a későbbiek folyamán jelentkeznek, nagyon lényeges feladat, hogy a iuEQ-sokat arra szorítsuk, hogy ment köz en ellenőrizzenek a meglévő létszám mellett, mert LEÓ létszám emelkedés a közeljövőben nem lesz. Azt hiszem, hogy nem lenne célszerű semmi kóppen sem olyan mértékű LEÓ-zást csinálni, amelyek egyébként a kooperáló válla*, latok feladata lenne. Azt azonban el tudom képzelni, hogy esetleges szuro-prőbát csinálni egyes daraboknál. Evekkel ezelőtt pl. az én feladatom volt, hogy pl. egy kürttőt hogyan kell átvenni. Ez nagyon szépen le van Írva, de ezt nem használják az Ikarusba. Jó kódszer az is, amit Csepel vonatkozásában alkalmazunk, kiküldött LEOS-aink vannak, akik ott a helyszínen veszik át a motorokat. Ez sok problémát old meg. A végleges megoldás a LEÓ decentralizálása löhne. /^_N Gyári probléma még a kiéheztetési politika is. Olyan anyagot, ami nem megfelelő minőségi nem vesszük át, mert van a raktárban, de amikor a készlet elfogy kénytelenek vagyunk a minőségileg nem megfelelő anyagot átvenni. Lorváth elvtárs: A selejt alakulását az Autóalkatrészgyárban felmérték. Lint ismeretes fő profilja a gépjármű alkatrészek csapszege. A dolgozónak kimérnek egy rúd anyagot, ás ha ebben a dolgozd selejtet vétett, akkor nincs lehetősége pótolni, igy eleve selejtitésre kerül az egész anyag. Egyet lehet érteni azzal, hogy az Ikarusban differenciálni kell az ellenőrzést, 1936 előtt mindet, szakmának volt LEO-sa. A jelenlegi LEÜ csak azt a hivatást tudja teljesíteni, hogy külsőleg átveszi az autóbuszt. A differenciált LEÓ-zást a forgácsoló részlegnél és a sajtóié leszlegnel is helyes lenne bevezetni. A változtatások átvezesse nem történik meg időben és sok pénz vesz kárba ha nem felel meg a gyártott termák a dokumentációnak. E mellett még a_szemléleten is kell változtam, hogy ne a mennyiség legyen mindig a szemeiétt, hanem a minőség is. J