Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.21.a/4)
1964-02-19
r »**•"> •**'at*% I I- 6 -nem nagyon fogják megoldani a lakásépítkezéssel kapcsolatos problémákat. Részünkről viszont nem tudunk az útépítkezéssel ur..y foglalkozni, ahogy eddig foglalkoztunk. Részünkről a megtakarítás kb. 5oo ezer pt-ot tesz ki, ami a népgazdaság számára sem közönbös. A tavalyi árvíz számunkra uj problémát jelentett. Rioct már nagyon komoly műszaki gárua áll a rendelkezésünkre, s -ha a felső szervek részéről a foglalkozás megtörtént, akkor sokat tudunk tenni, hogy az objektiv veszély ne legyen nagyobb. Simongáti hid problémájával Kapcsolatban; még abban az esetben is, hogy nem zsilip-rendszerrel épül, egy erőss hid fog oda Kerülni egy megemelt úttal. áteresz rendezési munka a kerületünkben folyik, van olyan terLilét, ahol társadalmi munkában fektetik az áteresz csöveket szak emberek művezetésével. A Csömöri utat nem bízzuk társadalmi munkára, hanem ezt teljes egészében szakemberek fogják elvegezni. üjl kell érni azt, hogy ne nyilvánuljon meg az iránt közönbösség, hogy az árkok és az átereszek gondozása olu. an gondok elé állitson, mint ahogy itt az elvtársak is említették, ki Kell járni annak érdekében, hogy az 193<é“Os rendeletet érvénybe léptess ük, ’ ami kötelezne a háztulajdonosokat az árkok t iss tántartására. Az a kérésem, hogy a mai VB ülés néhány tapasztalatait hozzuk a fíuuapesti Pártbizottság tudomására ás kérjünk segítséget. u'zsoki elvtárs: pontosnak tartanám, mivel a tervek elkészítése megtörtént, hogy a tervek részlteivel megismertetnék a kerület tanácsi vezetőit, hogy az intézkedések, összhangba kerüljönck. Pl. szegedi elvtárs úgy tudja, hogy Rákösszentmihályon terveznek egy vízelvezető rendszer kiépítését. Erről én is most hallok először. Ahhoz a gondolathoz, amit Nagy elvtárs felvetett; Nem hiszem, hogy meg lehet gyorsítani a teljes munkák kivitelezését, ezt kapacitás ás pénz biztosítása befolyásolja. Kékünk a lakosságot arra kell felkésziteri, hogy ezek a munkák 3 év alatt fognak teljes befejezést nyerni. Abbéi kiindulva, amit szegedi elvtárs mondott, hogy az árkok karbantartása tanácsi feladat, ez felvethet néhány problémát és gondot. A kerületben 296 km hosszúságú uthállőzat van, mind kát oldalon árokrendszer van, vagy kell kiépíteni. Ennek a karbantartása rendkívül nagy fontosságú kérdés kell hogy legyen. Időst is az a véleményem - figyelembe véve a mi társadalmi életünket - hogy meg kell gondolni, milyen törvényeket alakítsunk ki, de ha az a mi rendünknek jobbját jelenti, akkor ez meggondolandó. Tartozzanak felelősséggel a lakék, a bérlők az árkok tisztaságáért. , ___________________________ ' Ji