Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.21.a/4)
1964-11-18
Előadások vannak egy-egy külföldi ut tapasztalatairól, amelyen a vállalat megbízottai vesznek részt. /Becs, Moszkva,stb./ á fejlesztés célját szolgálja, hogy agyár saját telephelyén gépésztechnikumot állitott fel melyen 48 hallgató vesz résztA gyárbanfolyik ipari tanulók képzéseis az utánpótlás biztosítására. Véleményünk szerint helyes volna a gyártmány bemutatókat rendszeressé tenni és azok megvalósításában áfag.on felüli eredményt elért dolgozókat még az eddiginél is nagyobb anyagi és erkölcsi megbecsülésben részesíteni. A Pártbizottság pedig .a munka fellendítése érdekében legalább egy alkalommal szorgalmazni^ egy ilyen kér8.1 éti kiáll itás megtartását az uj gyártmányok bemutatására. Az 19é4. évi gyártmányfejlesztési alap összege: 597 .-ooo >'f. Budapest, 19&4. okt. lo.