Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.21.a/4)

1964-02-19

I * . - 3 ~ Ezzel kapcsolatban még szeretném megemlíteni, hogy a hely biztosítására még pontos választ nem tudunk adni. A legnagyobb problémát az U'zsoki elvtárs által is men­tett árkok rendbentartása okozza. Valahogy úgy nóz ki a helyzet, hogy a lakosság mindent a Tanácstól vár. Tegnap is kint voltunk a területen, mivel két helyről jött jelen­tás, hogy a ház viz alatt van. Az egyik helyen az udvaron volt viz, a másik helyen az helyzet az volt, hogy a saját maga által készített ároK, amit a szomszéd Kertjére veze­tett megtelt és a viz visszafelé folyt. Ebből is látható, hogy a lakosság mindent a Tanácstól vár. Mi olyan lehető­séget nem tudunk biztosítani, hogy az ilyen - rajuk tar­tozó kis ügyeknek - is a gazdái legyünk. Az elmúlt árvíz­nél is találkoztunk olyan esettel, hogy a lakosság nézte azt, hogy az üzemi dolgozók hogyan dolgoznak az árokrend­szeren, sőt egyesek részéről még gúnyos megjegyzés is el­hangzott. Ezeken a területeken kellene a tőmegszervezetek­­kel ás a pártszervezetekkel jobb munkát végezni. A mi ré­szünkről most is felhívással fordultunk a lakóbizottságok felé, hogy hogyan és miképpen kell az árkokat tisztántar­­tatni. a művezetésre is megadjuk a kellő segítséget. A legelhanyagoltabb utcák azokon a helyeken vannak vannak, ahol tavaly árvíz, vagy beiviz volt. Mátyásfölden és Asa­­halmon, ahol nem volt viz és veszély ott a lakosság ezt jobbanmegárti ás csinálják, tisztitják afe árkokat. A tanácstagok Közül alakult egy bizottság, akik felülvizs­gálják azokat a határozatokat, amelyeken az élet már túl­haladt és ezek között szerepel egy 1936-ban hozott határo­zat, ami kötelezi a bérlőket az árkok karbantartására, de ez a rendelet 1948-ban megszűnt. Ezt a rendelődet mi most újból fogjuk kérni, a Tanács VB április 2-án tárgyalni fogja, majd utána továbbítani kivánuk a Fővárosi Tanács felé. Az átereszekkel kapcsolatban szintén komoly problémák van­nak. Véleményem szerint 3-4 évre van^t szükség ahhoz hogy a kerületben meg tudjuk oldani ezt a problémát* Jelenleg a Csömöri utón folynak az átereszek kicserélése. Komoly munkát végeznek az Ikarus dolgozói, mint ahogy azt az anyagban is megjelölt ük. A kisajátítással Kapcsolatban el tudom mondani, hogy a XVI. Kerepesi útig fog megépülni a Szilas patak. Itt prob­lémát okoz a Rákos úti bolgárok háza, istálók és ólak, sőt a hídtól fölfelé van egy ház ami véleményem szerint lebontásra fog kerülni. Erre pontos választ csak március­ban tudunk adni. Gondot okoz még az, hogy a magasfeszült­ségű oszlopokat át Kell telepíteni. Ebben a kérdésben tár­gyalni Kell a Nehézipari Minisztériummal. tf y _ ________________________________ JL ___| III jlgtfrii'" r i

Next

/
Thumbnails
Contents