Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.21.a/4)
1963-08-28
j~ . —j{ - 11 - í Idám elvtárs: A szövetkezetek vezető szervei, másrészt a^helyi KIŐSZ vezetőségi üléseken foglalkozik-e azokkal a kérdésekkel melyek a szolgáltatás fejlesztésének problémáit jelentik, tisztázottak a 'létesítmények fejlesztése, az eszköz! feltételek gyarapítás; > ? Vannak-e terveik arra vonatkozóan, hogy hogyan növelik a szolgáltatásokat? G- ramvöl, yi elvtárs: Általában a szövetkezeti javító szolgálat jónak mondható, a fejlesztésükről lehet beszélni, TatIáikoztak olyan jelentéggel a Ruházati Javító Vállalat részéről, hogy0 nem jó az ellátottságuk, ez nem azért van mert nem kaptak munkaerőt, hanem azért, mert az igazgató egyáltalán nem törődött ezzel, hogy a kerületben hogyan működnek a fiókok. A felszerelések megvoltak, azonban arról nem gondoskodtak, hogy fejlesszék a fiókokat. Ugyanakkor az igényeknek csak a 20 %-át tudják kielégíteni, éppen a fiókok nem fejlesztése miatt. Elmondja, hogy ezzel kapcsolatban Írtak a Vállalat felsőbb szervéhez, akik megtelték a szükséges lépéseket az ügy lerendezése érdekében. A Tröszt utasította a vállalat igazgatóját, hogy sürgősen intézkedjen a munkáslétszám feltöltéséről. Komoly probléma van ezen a téren a cipész iparban, nem tudnak felvenni tanulót, .a fitalok nem akarnak a cipész iparban elhelyezkedni, ha ilyen területre mennek akkor is csak a felsörészlcészitő, stb. területre és nem a javítóterülere. Elmondja, hogy a szolgáltatás területén nincs probléma a fodrász, szabó és a cipész iparban, az igényeket nagyjából ki tudják elégíteni. Elmondja, hogy jelenleg t rvbon három szolgálatató egység kialakítása van t rvben, de ha ezek felépülnek még ezek sem fogják tudni Kielégíteni a felmerült igényeket, a továbbaikban még 9 ilyen egység felépítése van tervben, tízek megválósÍrása majd csak a távlatókban válik megoldhatóvá. kimondja, hogy a szövetkezetek vezetői is foglalkoznak az üzletek fejlesztésével. Elmondja, hogy még ha ezt a 12 szolgáltató helyet fel is tudják építeni, majd a távlati tervekben akkor sem megoldott a kerület minden lakójának problémája akkor is lesznek akiknek kilométereket kell gyalogolni a szolgáltató helyekhez. Vita: Nemes Tibor elvtárs: Elmondja, hogy a Fővárosi Tanács Ipari Osztálya felmérte a kerületben lévő helyzetet a szolgáltatás és a helyiipar szempontjából. Megállapították, hogy a XVI.ker-ben a lakosság ellátottsága, ellátása nagyon nehéz. A fejlesztés mézekénél ezt figyelembe kell venni, mert nem lehet olyan mértékben fejleszteni, mint ott ahol az adottságok megvannak. II ___________________________,_____________________;-J