Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.21.a/4)

1963-08-14

r n s 1- 17 -Az Állandóbizottság segítségével felkutatjuk, oktatja és munkábalállitjük a segiteni kívánó társadalmi akti­vistákat. » t IÚL. A társadalmi tevékenység növelésével kapcsolatos feladatok. A kerületi Tanács gazdaságszervező és kulturális nevelő tevékeny­ségének eredményessége nagyban függ attól, hogy milyen mértékben vesznek részt a feladatók megvalósításában a kerületi lakósok, ^ Lényeges ez azért is, mert a munkakapcsolaton keresztül kedvező" feltételei teremtődnek mégha közösségi szemlélet, közösségi mun- • ka iránti tudatformálásnak, » 1, / A legutóbbi óvqkben lényegesen javult a kerületi Tanács és a tömegek közötti kapcsolat. Ez lemérhető a kerületfejlesztési eredményekben. Az állam által nyújtott központi támogatás mellett az elmúlt 4 évben körülbelül 8,5 - 9 millió forint értékű társadalmi­munkát végeztek a kerületben. Ez a nagyértékü társadalmi hoz­zájárulás jelentősen elősegítette a kerületi lakósok élet és létkörülmónyeinek kedvezőbb alakulását. Lemérhető a tömeg . kapcsolatok javulása a tanácsi rendezvé­nyek látogatottságában, a kerületi feladatok iránti érdeklő­désben, fokozódó aktivitásban. • A tömegek részvételének növekedését mutatja az Állandóbizott­ságok keretében létrehozott albizottságok száma, A 15 Állan­dóbizottsághoz 19 albizottság tartozik és több, mint loo em­bert foglalkoztatnak. Feltétlenül említésre méltó a lakóbizottsági hálózat, melynek keretében 117 felelős, 1118 aktíva tevékenykedik, 4 2. / Némileg javult a munkakapcsolat a kerületi társadalmi és tö­megszervozetekkel. Leginkább a kerületi kommunális feladatok megvalósításához igenyeltük és köptük meg a segítséget. Feltétlenül említés­re méltóba társadalmi és tömegszervezetek segítsége az isko­lai szülői munkaközösségek felé nyújtott segítségben, ^ O ^ u ' 1 1 * — Az említett területeken jótékonyan hatottak a társadalmi tevékeny­ség o'd'emokratizmuséhaFlTovelésérc ir'ányüRTklílcIsSnos^^W ” sek. ‘ ' ~ _ ' ^6 __ -A

Next

/
Thumbnails
Contents