Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.21.a/4)
1963-03-20
15 -Filpné elvtársnő: Nemcsak az oktatás vonalán van tapasztalatom az Ikarustól, hunom a három év alatt nagyon sokszor részt vettem csoportos beszélgetéseken* Meglátásom szerint nagyon komoly fejlesés van, eslsősorban a szervezeti kérdés vonalán. Ez magával hozza, hogy a pártcsoportok tartalmi munkája is javult az elmúlt időszakban. Az elmúlt időben Keim elvtárs szemináriumára látogattam ki, de mivel nem jöttek össze csak 6-an, beszélgetést folytattunk. A hat elvtársból elkeseredett hangon jöttek ki a különböző vállalati, de pártszervezeti problémák is. Az elkeseredés elsősorban a bérezés körül volt;, de ebben a pártcsoport feladata is elhangzott, hogy nem megfelelően foglalkoznak egyes problémák elintézésével. En ebből csak annyi következtetést kivánok levonni, hogy azok az elvtársak, akik ezzel a munkával foglalkoznak, világosan kell látniuk, hogy a meglévő hibákon és hiányosságokon csak úgy tudnak javítani, ha a gyengébb pártcsoportokat megerősítik, nagyobb segítséget adnak a részükre. Ádám elvtárs: Az előterjesztés elgondolkoztat bennünket azon, hogy a pártcsoportok helyét, szerepét világosan értik-e és látják-e mind enütt. Miért vet fel bennem az anyag ilyen kérdést? A Párt politikáját a választott vezető szervek helyesen hajtják végre, ez azon keresztül jut kifejezésre, hogy lent a gyakorlati életben helyesen valósul-e ez meg. Irtik-e megfelelően a párt politikájának helyét, szándékát és tevékenységét? Ha ez a gyakorlati munka tevékenységén alapul, akkor ezt ki kell emelni. A magom részéről nagyon fontosnak tartom, hogy a pártcsoportok helye, szerepe jelentőségen k megi’elelóen érvényesüljön. ás hogy’ ezek így legyenek nem lehet csupán egy elvtárs kezébe adni, hanem ezt szorosan a választott testület kezébe kell hogy maradjon. Az alapszervezet vezetőségének irányitó óssegitő munkáját kell hogy' kiváltsa. Az előző napirend tárgyalásánál felvetődött, hogy a feladatoknál, azok meghatározásánál milyen nagy jelentősége van a kollektív munkának, ez igy kell hogy legyen a pártcsoportok foglalkozásánál is. Ebben a gyárban komoly problémák is jelentkeznek. A problémák felismerését és eredményes megoldását nem képesek csak egyes emberek megoldani, éhhez szükség van a választott alapszervezet ék egészének tevékenységére, munkájára. A munka fejlesztésének lég alapvetőbb kérdését az jelentse, hogy az irányítást és ellenőrzést elsősorban a választott testületek helyezzék munkájuk középpontjába. Véleményem szerint a pártcsoportnak nincs határozat hozó szerepük, hanem saját életükkel kapcsolatban számottevő véleményező szereppel rendelkeznek. A felismert dolgokban az állásfoglalás összefügg a taggyűlés határozataival. Úgy vettem ki a vitából, hogy most már az Ikarusban a pártcsoportok helyzetében lemérhető egy’’ konkrét differenciáltság. A követelményeket ott lehetne növelni, ahol fejlettebb a pártcsoport, a többi - viszonylag lemaradt - pártcseportot pedig a jelenlegi megfelelő szintre hozni. ___________________n__________________________ a