Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.21.a/4)
1962-02-24
\r~’ ’ 1 í . -15,- 1 Visszatérő problémaként bizonyítják is, hogy sok esetben a textiláruknál és a bőr-áruknál burkolt áremelést tapasztalnak. Sok panasz hangzott el a gyermekcipők minőségéref valamint a gyermek ruházat, igen magas árára vonatkozóan. Elmondjak, hogy amig egy 10-11 éves gyermek részére a cipő ára 180-200.- Ft—bá kerül - amelyik 1 hónap alatt tönkremegy - és ugyankkor a felnőtti cipők ára viszonylag jó minőségben 3>00.~ Ft. és kihordási ideje többszöröse a gyermek cipőének. Felmerült a burgonya és a hagymaf valamint a bab, hús, zsir magas ára. A vidékiek szerint a takarmányhiány és annak magas ára miatt kenyérrel hizlalják a sertéseket. A beszélgetések során visszatérő problémaként jelentkezett a lakáshelyzet, A dolgozók ismerik a kormány 15 éves lakásépítési programját, de mi*lesz addig velük, mig ők is sorra kerülnek. Igen nagy várakozással tekintenek a szövetkezeti lakásépítő akcióra. Igen nagy számban vannak olyanok^ akik nemcsak az államtól várják lakásgondjaik megszüAtetését, hanem szövetkezeti lakások vásárlására és kis , ' családi házak építésével igyekeznek a gondjaikat megszüntetni. Elmondták, hogy szövetkezeti lakásból sem tudja a kerületi Tanács az Tkarusgyár igényeit kielégíteni. 210 olyan dolgozót tartanak .nyilván, akik súlyos lakásproblémákkal küzdenek és 1961-ben osakrszövetkezeti lakást kapott a gyár. Szövetkezeti lakásra jelenleg 60 igénylőjük van. Vannak olyan nézetek, hogy elsősorban nem a törzsgárda tagjai" kapják a lakásokat, hanem azok, akik nem régen kerültök a vállalathoz. Olyan hang is fölvetődött, hogy legutóbb műszakiak kapták meg \ a lakásokat. Véleményük szerint a vidékiek folözönlóse is akadályoz*^ za a lakáskérdés megoldását. Gyakran hangoztatják, hogy a lakások ára túlságosan magas, A főváros közlekedésének javulásával a dolgozók általában meg vannak elégedve# Felvetették, hogy a közlekedés irányitóinak körültekintőbben kellene eljárni a megállóhelyek megszüntetése terén. Ez különösképpen vonatkozik a külső területekre., ahol a közlekedési hálózat még igen gyér. A vidékről járó dolgozók elmondják, hogy még mindég\nincs megoldva a munkásvonatok menetrend-szerinti közlekedtetése. A munkásvonatolc kocsiparkjának állapota nem kielégítő, nincs kellő fűtés, világítás és igen piszkosak és elhanyagolt állapotban vannak • Helyeslik a dolgozók a normák karbantartását, de annak módszerein ' ", változtatni kell. Gyakran ott vesznek el időt, ahonnan nőm kellene, de ugyanekkor másutt lazán hagyják a normákat. Ha jobban ismernék az illetékesek az életet, a gyakorlatot, a munkapadok problémáit, ilyen visszatetsző dolgok nem fordulnának ölő. Ismerik a dolgozók az 1962-os év követélményéit, s tudják, hogy a tavalyinál 15%-al kell többet tormclniök. Mivel azonban a műszaki fejlesztés egyes területeken nem áll arányban a terv növekedéssói, úgy látják, hogy a követelményeknek csali a normák indokolatlan megszorításával tehetnek elegot. 3? • j