Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.21.a/4)
1961-09-13
P; n- 5 -j L bolyt; Ion nézetei, t :>rzitó.:»olc okai. Pártoktatásunkban •mór; érezhető a Marx-Lenin dogmatikus tanítási mődszere. /Pl. Lenini 3--s jolrzo, osztályharc állandó éleződése./ Ebből adódóan meg kell tanítani az élvtársakat dialektikusán gondolkodni, ehhoz felbecsülhetetlen segítséget ad az Szia? XXII. Kongresszusának tézisei, Pártunk VII. Kongresszusának anyaga. A dogmatikus tanulási módszer, valamint az elméleti felkészültség hiánya miatt nem tanulmányoztuk eléggé egyes társadalmi rétegek, osztályok fejlődését és ezért helytelen következtetéseket vonunk le. Társadalmunk osztályszerkezetében . Változás következét, be, arait nem lehet figyelmen kiv.ül hagyni. Többet kell foglalkozni a szocializmus építése közben folyó osztályharc i kord őseivel. A z emberek gond a kodásának formálása is osztályharc, amely '' a reakció bázisát gyengíti, a- szövetségesek táborát erősíti. ^ A hatalom megszilárdulása óta ismét találkozunk az elbizakodottság jelé- I vol a bírálat elfojtásával, a tömegek lebecsülésével, utasftgatásókkal [ felvilágosító munka helyett. A szövetségi politika következetes végrehajtásáért a pártszervezetekben . nem folyik"megfelelően a kátfrontos harc. A vitákból főleg a szektás i nézetek jöttek felszínre, de jobboldali torzításokkal is lehet találkozni /faLhcs szükség ogztáiyharcra, szakmai munkát helyezik előtérbe, politikai munka lebecsülése, liberalizmus a kispolgári felelőtlenséggel szemben, pártonkivüliek beállításánál nem nézik a politikai megbízhatóságot, stb./ i A szövetségi politika helyes gyakorlati végrehajtását,megnehezíti az, \ hogy a helytelen szemléletet valló elvtársaink zöme becsületes,párthü elvtárs. Meg vannak arról győződve, hogy szemléletük helyes, és a párt féltésére hivatkozva elég merevon ragaszkodnak helytelen álláspontjukhoz, g-v Nem látják, hogy mennyit ártanak a párt egészséges tömegkapcsolatának helytelen szemléletükkel. j Feladataink a helytelen nézetek felszámolására. 1 Elsősorban a harcot saját magukban lévő téves nézetek ellen kell felven• ni. Marxista-leninista szövetségi politikát k$ll folytatni ás fel kell lépni minden torzítás ellen személyre való tekintet nélkül, \ a pártoktatásban Is napirenden kell tartani ezt a kérdést ás ahol erre [ az anyag lehetőséget ad, helyes értelmezésben magyarázni kell. I Személyi kérdésekben való döntésnél is meg kell magyarázni a szövetségi ) politika szellemében való kiemelést, vigyázni kell arra, hogy egyik ölel nr ól se legyen torzitás, mindég egyéni elbírálás alapján döntsenek az illetékes párt ás gazdasági vezetők. | ■■ a dolgozók Marxista-leninista nevelésénél vigyázni kell arra, hogy a kü; I lönböző téves nézeteik hibák ellen vegyük fel a harcot ás no egyes azei mélyekkel szemben. Minden réteg felé ki kell dolgozni azt a módszert, amely a szövetségi politikánkat egyeö rétegek felé elősegítik. . ■ II I 3 ■ " ' ' I a : - . ■ ■ ' ' " >'■ : • • ; • ; ■ ; . I f 1 ~ I -J