Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.21.a/4)

1960-06-08

r n S . 4 . 4498 * Lehet Jó törne,^kapcsolat ha még nem tudtuk me oldani a bölcső­de ás a lakáskáröást, stb. Ez nem lehet akadály, hogy a tömeg­­kapcsolatot ne tudjuk tovább erősíteni. Eredményes, szívós munkával, elvi, politikai munkával lehet tartóssá tenni. Rocs elvtárs: ígéretet kapott arra, hogy ha betegségéből felgyógyul Szűcs eívtárs, elhelyezzük. Fizikai munkát betegségéből ki­folyólag nem tud vállalni. segíthettünk volna ezen az emberen, a betegsége alatt én éppen úgy, mint Mészáros elvtárs meglá­togattuk volna. Meg kell találni a módját, hogy ezen az embe­ren segítsünk, hogy ne veszítsük el mint kommunistát ás mint j egy beteg embert. í g’ gg-1. ' ■ t Tíze oki elvtárs: A VB. tagjai emlékeznek arra, hogy a vezetőség válasz­tás idején az Autóalkatrész-gyárban a pártszervezet mely pon­ton volt. Annak idején tárgyaltuk ás arra a megállapótásra ju- 1 tettunk, hogy sok vonatkozásban a pártvezetés eltér a párt po­litikájától. As elmúlt fél esztendő után a VB. megállapít ja, a vezetés uj jáválasztásóval sikerült végetvetni annak az álla­potnak, amit a pártvezetésben' néhány elvtárs helytelen visel­kedése idézett elő. ■ | Egészségesen fejlődött az Autóalkatrászgyár pártálete,' a párt­tagság aktivitása, a párttagok és pártonkivüliek kapcsolata, a pártvezetés és gazdasági vezetés, a pártvezetés ás a tröszt ' kapcsolata. A vállalatnál nyugodt a politikai légkör, a dolgo­zók biztonságban érzik magukat. Meg lehet állapítani azt is, hogy nagyon kiegyensúlyozott a termelés, a termelés vezetése, irányítása. Minden hónapban a tervet teljesíteni tudják, sőt túlteljesíteni. Megnyugtató a helyzet a vállalatnál. A párt­­szervezet és a kerületi Pártbizottság viszonya rendeződött, a kapcsolat jó. Megállapíthatjuk, hogy eredményeket értek el, de nagyon keli vigyáz/ii arra, hogy ezeknek az eredményeknek láttán nehogy élbizakodjunk. A párt tömegkapcsolatának erősítéséért nap, mint nap meg kell harcolni, meg kell oldani azokat a feladatokat, amik előttünk állanak. A pártszervezet tömegkapésolatának nagyon fontos részét képezi a pártcsoportok munkája. Almási elvtárs felvetette, hogy a kezdeti lépéseket már megtették, de még nem töltik be azt a szerepet, amiért életre vannak hívva. Erősíteni kell ezt a munkát ás meg kell találni a lehetőséget, hogy előbbre tudjunk ; menni. A mindennapi életet ismerik, a termelésben részt vesz­nek, a párt politikájában sokoldalúan fontos tevékenységet fejtenek ki, itt kell még a munkát tovább formálni. ( A párttagság alakulásában van tennivaló. A párttagság összeté­telét illetően javítsuk a szakmunkások arányát. A dolgozók jogos kérésével a pártszervezetnek foglalkozni kell, de foglalkozni kell vele a kerületi Pártbizottságnak is. Meg kell nézni, milyen lehetőségek vannak a bölcsőde és konyha problémát illetően, hogy mit tudunk segíteni. .Műrészünkről a Szücs-ügy lezárult. Most hogy felmerült azért van, mert Szűcs elvtársat betegségéből az orvos kiirta. j_______________________________ ' 5_________ ■ U U

Next

/
Thumbnails
Contents