Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1959 (HU BFL XXXV.21.a/4)

1959-11-18

5 -5- Síls * A kisebb vállalatoknál inkább Ft. összeget vállaltak „és a dolgozók­nak kevés segítséget nyújtottak abban hogy ráirányítottak volna fi­gyelmüket a feladatokra, bár nehéz itt a verseny mert sok felé dolgoznak. Kuzsel elvtárs: Állandó probléma a gépkocsi park alkatrésszel való ellátása, a Minisztériumi szervek foglalkoztak vele,de nem lehet megoldani. Uj kocsik érkeznek, amihez nincs alkatrész 14 gépkocsi áll a gyárban amit nem tudnak megjavítani emiatt. A kocsi állás nagy kárt jelent a népgazdaságnál?:. A vállalat részéről készítenek listát hogy milyen alkatrészeket kérnek megrendelni. Az újításokban az eszmei díjazások is benne vannak. Az Autóalkaúrészgyár nem tett terv tulteljesitésre vállalást. Azon kivül ami ki van mutatva, hogy hány párttag van brigád verseny­ben vannak párttagok pártos és egyéni versenyben is. Vannak brigá­dok amelyekben egy párttag sincs, a szervezésnél arra is ügyelni, kell hogy ilyen ne legyen. Véleménye, hogy fokozni kellene még a pártta­gok részvételét a munkaversenyben, úgyszintén a műszakiak-.bevonását is. Hozzászólások. f Almás! elvtárs: Most olvasta el a jelentést amit a gyár szakszervezeti bizott­sága ide beküldött, a jelentésben olyan adat is van amely a szak­­szervezet ténykedését más szinben tünteti fel mint amint van. A jelentésben ki van hozva, hogy a KISZ lemaradt a brigádok szerve­zésében, most szervezi, ebben a szakszervezet hibás, mert mereven ragaszkodott a kidolgozott feltételeihez, nem fogadta el azokat a feltételeket, amelyet a KISZ beterjesztett* Békési elvtársnak megmondta, hogy a merevségéről mondjon le. A pártszervezet foglalkozott a munkaverseny kérdésével,beszámoltatták a szakszervezet vezetőjét, adtak segítséget- . Az értékelési munkát a gazdasági vezetés végzi, a szakszervezet készen kapja meg az ada­tokat, az előfordult, hogy betegség miatt késett az adat, ez van u^y felvetve, hogy nem kapnak megfelelő adatokat. A gazdasági veze­tés úgy megoldotta a kérdést, hogy naponta tudják hogyan állnak. Ezt hangos híradóban és újságban is kihozzák. Azt szeretné, ha mielőtt a Partbizottságra bekerülnek az adatok, azt a pártszervezet is ki tudná egészíteni. Simon elvtárs: A jelentéssel egyetértenek a vállalat részéről úgy gondolják helyesen tükrözi vissza azokat az adatokat, amelyeket a jelenlegi kongresszusi munkaversenyben mutatkoznak. Ma már túl vannak rajta, de év elején amikor a Bpi. PB. felhívása volt rossz helyzetben voltak, az év elején a felhivás előtt tervük megemlését kérték amit a Minisztérium jóváhagyott loo miiló forintban ezután a megemelés után komoly ellenállás volt a műszakiak részéről, úgy álltak hozzá, hogy nem tudjuk teljesíteni. íüa ezen túl vannak és teljesitik a felemelt tervet, kongresszusi felajánlást is tettek. Náluk komoly hibák voltak a selejttel, fegyelmezetlenségek voltak, a szakszervezet kizáró pontként vette be ezeket a pontokat az élüzem cim elérésénél. Az önköltségnél vannak elmaradva, pemélik, hogy év végére a felaján­lott önköltségi tervüket is túl tudják teljesíteni. A pártmunkának az a helyes formája, amikor az ossz dolgozókhoz fordulnak segítségért, akkor meg tudják valósítani a célokat. Gyáruk elé nem a kongresszusi versenyt tűzték ki célul, hanem a kongresszusi verseny zászlójának elnyerését. _______________________________________ ^-J.

Next

/
Thumbnails
Contents