Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1959 (HU BFL XXXV.21.a/4)
1959-04-29
r~ . j • -u| En azt hiszem, hogy' a Rendőrség el gogja marasztalni'-;, ós ha most nem zárjuk lei a pártból, ankor' 2-3 hét múlva újra vissza ;..ell rá térni, mert bintetett előéletű nem lehet párttá;.;. Ezért a idzárás mellett vagyok. názeneggcr elvtársnő; Magam részéről'nagyon nehéz állást foglalni. En azt az" elvtársat öi./an elvt. rsnak ismerten me;;, hogy, nem lehetett hozzá olyan problémával menni, .araibe nem ss segített volna. Szerették is őt. Az is igaz, hogy az ellenforradalom alatt megállta a belyót. \ fegyelmi büntetésnek olyannak kell lennie, hogy .nevelő hsdá hatású is legyen, de a párt tisztaráját még kell védeni. Éppen ezért a kizárás mellett vagyok. tár so':kai kisebb dolgokéit kizártam;: elvtársakat. Tehát ' 0 sem lehet kivétel. 0 dolgozni fog továbbra is, és bizonyítsa be újra, hogy méltó a tagságra. Tóth elvtárs felelőssége is nagy ebben a kérdésben. Nem ■lett volna .szabad magára hagyni, haza kellett volna vinni. ■ házi elvtársi /kerületi Munkásőrség parancs-; oka./ /Maion elvtárs hivatta be, Udvari ügyének meghall gátasa, véget Brechel elvtársnő telefonjelentése után rögtön kimentem a VIII. ker-i Kapitányságra. Ott megállapítottam, hogy Udvari elvtárs nagyon be volt rúgva, nem arról beszólt,.amiről kérdezték. ‘Ott kihallgatták, én is tettem fel kérdést felé. Ezért a ;cselekményéért fel voltam háborodva. Én mérlegeltem cselek'édetétós azt,hogy hogyan dolgozott, valamint az y e.llerh’orradolQm alatti magatartását. ’-'s önnek 'alapján a szigorú megrovás utolsó figyelmeztetés igen komoly büntetés lesz számára. ál álon olvUúrs: Részemről .nincs részrehajlás. Udvari elv■ társ azt mondja, hogy én ai.a.rom őt kizárni. En'nem haragszom rá, de felmerültek dolgok, amiért az a véleményem, 'hogy kizárás. De ha kizárjuk őt a párjból, én továbbra is koumunistánák tartom - őt. Azt a tényt, hogy ; hlyen körülmények között használta a fegyvert, azt kell no zni. A felsőbb szervek utasítása az volt, hogy sürgősen lefolytatni a fegyelmit, és nem lehet más c%ak kizárás* A fegyelmi bizottság megállapitása nem helyes, hogy. Udvarinál nem tapasztalható a részegség. Ez - tapasztalható volt nála, és figyelmeztetve is lett érte. Az volt a hiba, hogy leperegtek róla a figyelmeztetések. Erről az ügyről sokan tudnak, és várakozási álláspontra helyezkednek, és ha nem. olyan határozatot hozunk, mint amit v-áfnak., akkor ebből ügy lesz. Ez az ügy a VIII. .er-bon is elterjedt és por van belőle*’ A Politikai Bizottság véleménye - az volt, hogy disznóság, ami történt. Hogy lehet egy ;un ásor tiszt ilyen magatartása. Ha ogy gyermek állt volna'ott, akkor azt lövi meg* ás a IcörmenetbeÉi történt .Ezért példás büntetés jár. •/ O ■. _____________________a "__________ nwl