Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1958 (HU BFL XXXV.21.a/4)

1958-12-10

r~ “i t . /V. Iv f A KISZ kulturgárda mutatott fel pedig -j.... ... ' .■> Augusztus 23-ámüsort önállóak adták; zenekari kezdeményül.,....,... A KISZ oktatást szigorú kiválogatás alapján Budai igazgató elvtárs vette • a lcc2ábc, létszám 15 fői ezek közül is három fő bevonulta Az oktatás lényegében most kezdődőit cl, igy eredményei még nem lehetnek* * Maga az a tény azonban, hogy hosszú évek éta már nemcsak hangoztatjuk, hogy a legképzettebb oktatókból kell a KISZ oktatási igényeit kielégí­teni - handm azt végre is hajtottuk, hét év éta pártszervezetünkben egyedül - álló oredmény* <3./ A KISZ újjászervezése az őszi bevonulás után, Az őszi bevonulás után elhagyta szervezetünket a KISZ titkár, valamint pártszervezetünk által kinevelt további három KISZ vezetőségi tag* Ugyanakkor kb* lo értékes KISZ aktivá# (-"'s E tény, ha gyorsan nem cselekszünk, halálos csapást jelentett volna a KISS szervezeti életére, de az ifjúság körében végzett politikai munkára egyaránt* Molnár András Szovjetunióban végzett - munkás - mérnök fiatalunk* munkás6r, párttagunk vállalta a &ISZ titkári fuhlcciót, ugyanakkor a KISZ vezetőséget megerősit-ettük, ugyancsak a Sz.U-ban végzett Gácsi mérnök clvtárssal, a szervezés munkáját rábíztuk az előbbiekben emlí­tett pártonkivüli Gacsal József elvtársra, a lculturmunkát pedig az r igen lelkes, jó előadó készségű fiatal Dcvccscri elvtársra# A leány , ♦■^••foíiolős Osváth Lídiát- előzőleg már többhetes bennlakásos ■ tanfolyamban képeztük ki, sport felelősként katonaságtól visszamaradt Katz Pál . foglalt helyei a vezetőségben. A tagsági könyvek kicserélésének munkája, előkészületei befejeződtek, a KISZ tagság kb« 6o főre csökkent, a pártvezetőság véleménye szerint azonban az ifjúsági munka ujtfa indítható, az uj vezetőség megfelelő lesz. / II. A munka hoibloktcrébqn a.;,munkásosztályról hozott KV határozat ifjúsági feladatainak feldolgozása és végrehajtása kell, hogy álljon. A munka előkészítése érdekében a pártveze i ’':atő láncszemként a. gyári munkás ifjúság kulturális- politikai arculatának rnegva,. . 4‘~t?<sa érdeké­ben, gyárunkban dzópszámmnl szereplő munkásokból kikerült müszaicx, oiAl­­miségi, - vezetők aktivizálását tekintjük* # ©mek érdekében* 1. / A pártvezetőség legutóbbi ülésén határozatot hozott, hogy Budai Imre KISZ felelős, gyári^gazgató szemólyszerint'.folytatott beszél­getések során ismerjo meg a munkásokból lett fiatal mérnök^Jnkct ás technikusainkat abból a célból, hogy mennyire aktivá .^xhatók a gyári munkás ifjúság politikai- gazdasági - kulturH ^.s nevelése, ; átformálása érdekében, /e munka folyik.,/ 2. / Uj alapokra helyezendő a gyár káderpolitikája, mclylycl kapcsola­tos jelentésünk már utalt arra, hogy "S hónapos elmaradást kell az uj személyzeti vezetőnek behozni. Osztályidegen elemek admi­nisztratív leváltása folyamatban van, ugyancsak folyikaás részben már megtörtént osztályidegenek társadalmi munkából való leváltása, akik a munkás kultúrával foglalkoztak* / I' _______.______ 53------------------- " " ............................................1 1 Ilii I I I I Ilii ^ III j ~ ________________________________________________________________________________________________________________________________________________________ -J

Next

/
Thumbnails
Contents