Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1958 (HU BFL XXXV.21.a/4)

1958-10-22

Í gmmmm p ~~~ ~ ^ ---- --------­I ,, ^ Ez utóbbi megállapítás nem jelenti azt, hogy a pártszorvezetok helyiségei nem szorulnának rá már most is festésre, másolásra és butorkiegészitésre. / Asztdlokv székek / A választás előtt a körzeti pártszervezetekhez bevezették a telefonokat* A körzeti pártszerveztek helyiségei külsőségében még nem elég vonzóak, kevés bennük a szórakozási lehetőség, - nem folyik clubb élet* Az ellenforradalom előtt közvetlen 5 területi pártszervezet volt, az ellenforradalom következtében a rákosszentmihályiba, mátyásföldiben lakok költöztek, a oinkotaiba pedig a helyi Rendőr őrs költözött, és igy az ellenforradalom után ezeket a helységeket a Pártbizottságnak ^ vissza kellett szorozni, ami a cim.otai alapszerv helységének kivéte­lével sikerült is. Titkári értekezleten ismertettük a fenti két határozatit,kivonatoson azt eljuttattuk a területi vezetőségekhez, gyakorlati megvalósítás végett, üzemeket jelöltünk ki o területi pártszervezetek patronálá­­ára: Ikarus patronálja a Sashalmi pártszervezetet, a VI* autójavító Vállalat a Mátyásföld-i pártszervezetet, autcalkatrészgyár Cinkotát és a FÍV* az Árpádrüld-i párta zárváz*, tét. Ed dG. a Reszelő gyár, a Kor ház bor ndezések gyára pedig Rákos szeirümihályi körzetet. Az apparátuson belül is egy-egy elvtárs felelős ogy-agy területi alapszervért. A körzetek politikai centrummá válását még teljes egészében nem értük el, bár a jelenleg folyó tanácsválasztási előkészítő munkák következtében politikai fellendülés tapasztalható a területen, /'"N amit bizonyít, hogy a javaslatokat úgy a Sejt gyűléseken, mint a lakos* «ág között alaposan megtárgyalják, mielőtt az illetőt a j elölő gyűlés oi engedik. Sejtek létrehozása a területen hatalmas aktivitást hozott magával, ég nem -v:. ! '•or tapasztalható; hogy a bedyl pártszervezet Vezetőség fölé igye. ik kerülni. / Pl. Sashalom, máshova mozgósítanak, mint ahova meg van jelölve / a jolöiőgyülésen mást hoznak be mint amit e Hazafias Népfront jelölt, mindenáron párttagokat akarnak jelölni stb. A sejtek többszöri felhívásra sem akarnak kisebb egysége ere bomlani pl. Rákosszentmihály« A sejtek száma körzetenként % Sashalom 49, várnádé 75 Rsztmihály 42 " 8o Árpádföld I.o " 12 Cinkota 3o / Mátyásföld 36 " 4 5 Ijf Megállapítható, hogy a Budapesti Pártbizottság, majd a Központi jf Bizottság levele a tagsághoz, -lényegesen meg- 'ltoztatto azt az i éveken keresztül kialakult állásfogoiást, melynek lényege nem más vol Ő1' mint c területi párt munka lebecsülése, o területi párt szerv ok felhivá nak semmibe vétele. * j vL—______ __________________ ■ \ló L---------------------*-------------------------__ a-------------------------------------------

Next

/
Thumbnails
Contents