Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1958 (HU BFL XXXV.21.a/4)
1958-10-22
F 1 iI A sejt munkával kapcsolatban* Mi először egy sejtet akartunk létrehozni. Később kaptunk áxtx utasítást, hogy bontsuk szót a létrehozott sejtet kisebb sejtekre. I A sejt munkával kapcsolatban. Az a baj, hogy sokan nem akar~ I nak dolgozni a sejtben, arra való hivatkozással, hogy el van-I nak foglalva* I A torzsalkodásról és a titkári funkcióra való törekvésről* Sajnos nálunk a 7 tagú vezetőségből 3-wa is vannak, akik törekszenek a titkári funkcióra. Felmerült, hogy nem biztosítanak az alapszervek aktívát a I tömegszervezetek részére. Előfordul, hogy mi adunk aktívát a tömegszervezetek részére, azonban azok nem vállalják el azt a munkát, amivel meg akarják őket bizni. Ugyanakkor az is I előfordul, hogy a tömegszervezetek sem foglalkoznak megfelelő-I en a részükre adott aktivákkal. I A kisgyülósekkel kapcsolatban. Megkaptuk, hogy nézzük meg, hogy kit lehet behozni a leváltandó tanácstag helyett uj tanács f-s tagnak. Mi javasoltunk is, de ebből nagyon kevés tag került be. I Ez súlyos hiba. I A 68-as körzetben a jelölt 35 szavazatot kapott, és 31 ellenszavazatot. Nagy harc folyt Csaponé és Tóth között, ami a pártszervezet részéről nem megengedhető. Most újra jelölve van Tóth. Az elvtársak most azt mondják, hogy nem tud a pártszerve| zet érvényt szerezni magának. I Csapóné tanácsösszekötőt le kell váltani. I Az elvtársak beszéltek arról, hogy a körzet adjon Írást a regisztrált tagoknak arról, hogy végeznek-e munkát a sejtben. Ez csak úgy lehetséges, ha a körzet ezt le is ellenőrzi, hogy dolgoznak az elvtársak. Én azt javasolom, hogy a sejt vezető adjon Írást. A patronálás kérdéséről. Sajnos Ígéret volt, de keveset segítettek az elvtársak. A körzet kettéválasztása, kb. 9oo tag van. A tagság zöme a felső részen van, az alsó részen kevés van. De ha megbontjuk ^ a körzetet, akkor úgy csináljuk, hogy a központba legyen a párt szerv. Sok hiba van a Bp-i részéről azon a béren, hogy dók dologrol a pártszerv csak menetközben tud. íTov. 7-el kepeoolatban. 6án lesz egy ünnepllyes szabadpúrtnap, előadót kérek. • - _ taggyűlésre jo eredményt ;jo mozgo sitást akarunk elérni. /Házi elvtárs taggyűlésére./ Még egy súlyos hiba volt a 'kisgyüléssel kapcsolatban. Mi jelöltünk elnököket stb.Megvolt a listánk és a PB-on nem tudtak róla. • Csapóné ügyét a terület levezesse, mi a véleménye a PB.nek róla. Meg kell szüntetni a funkcióiját. Bocs elvűArs: A pártvezetéség hogy döntött a 2 jelölt felől. Bogara elvtárs: Sejt munkáról igen nehéz feladata van a k rzetnek. Elég jól visszük, melyet mutatott a jelőlőgyüléseken való. • megjelenés <> A beszámoló megemlíti, hogy Sashalmon máshová mozgósítanak, mint a Hazafias Népfront. /Szahad'szo u. 31*/ A Tanács nem ezt a cimet mondta./ Itt mondtam,.hogy mi oda mozgósítunk. 0/• S------------------—------------*.............—-------------------i--- —--------oM L ~~.._______________________________________________________ -j