Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.21.a/3)

1988-03-28

Egységesen megfogalmazódott a párton belüli folyamatos eszmecserére vo­natkozó igény is, amelynek során megvalósítható lenne a rendszeres ön­vizsgálat, a politika alakításának követelményeként szükséges esetleges menet közbeni korrekció és elkerülhető lenne az az eddigi helyzet, melyben az alapszervezeteknek évek óta csak a döntések magyarázata és adaptálása juthatott feladatul. A folyamatos vita ugyanakkor teret engedhet az alulról jövő kezdeménye­zéseknek. A párttagság a pártdemokrácia szélesítése feltételének tartja, hogy na­gyobb önállóságot kapjanak az alapszervezetek, csökkenjen a bürokrácia, kevesebb legyen a központi szabályozás. Egységes a párttagság a bizalom kifejezésében is: bíznak a tervek rea­litásában, a kérdések megválaszolásában, a pártértekezlet sikerében és összességében abban, hogy úrrá leszünk a nehézségeken. A párttagok tudják, hogy olyan változások előtt állunk, amelyek nem hoznak azonnali eredményt a termelésben, az értékteremtésben, s ennek következtében az életszínvonalban, az életkörülményekben. De azt is tudják, hogy a társadalmi- gazdasági megújuláshoz a politika, a párt iránti bizalom elengedhetetlenül szükséges. E nélkül a törekvé­sek kudarcra vannak ítélve. 4./ A beszélgetések során igen sok szó esett a helyzetről, az elemzés szükségességéről, de hangsúlyozni kell, hogy emellett cselekvésre min­den helyzetben és minden területen van lehetőség. Ezért az alapszervezetek abban próbáltak előre lépni, hogy a nagy elha­tározások megvalósítására való felkészülés mellett a napi teendőkre is kellő figyelmet fordítottak. Erre utalnak azok a célkitűzések, amelyeket 1988-as programjukban- nagyrészt a tagság részéről a beszélgetések során felvetett javasla­tok alapján - maguk elé tűztek. A leggyakrabban előforduló témák ezek között:- az eredményesebb gazdálkodás érdekében minden párttag segítse a tel­jesítmények növelésére ösztönző munkahelyi légkör kialakítását, a munkafegyelem és munkaerkölcs fejlesztését. /Vállalati alapszervek, XVI. Építőip.Kisszöv., TVK/.

Next

/
Thumbnails
Contents