Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.21.a/3)

1983-03-25

Tódika László et.; A politikai érettséggel hozott döntések fontosságáról beszél, a variánsok kidolgozásának szükségességéről, de hangsúlyozza, hogy éppen a variánsok közötti kiválasztás az egyik legnehezebb feladat. Kemény elvtársat szeretettel fogadja a kerületben. Kéked.y György et.; Beszél a káderelőkészités gyakorlatáról a pártban. Ez a jelölés megfelelt a káderelőkészités előírásainak, a rendnek, a hatásköri illetékességnek, a kezdeményezésnek és elhatározásnak. Indokok alapján dőlt el a javaslat, nem szubjektív okokból. A javaslatok egyenjogúak voltak és két körülmény döntötte el a kérdést:- a nagyobb gyakorlat, üzemekben, kerületekben, Budapest több kerületében. Tehát a nagyobb , területen jártasság objektiv körülmény, r - tény az orosz nyelvtudás is, és ez a XVI.kerület­ben nem lehet hátrány. Az egyéni beszélgetéseken is hangsúlyozta, hogy örül, a ikor egy bizalomra méltó ember mellett kiállnak, de a dolgokat objektíve kell megítélni és akkor szolgálják a párt ügyét, ^ ha a kettő közül a jobbat választják. A "kiszivárogtatás"-ról a Budapesti Pártbizottság nem tehet. Kéri a bizalmat az elvtársak r észéről, hiszen a Budapesti Pártbizottság csak megfelelő embert ajánl a kerületnek. Egyértelműen, világosan hangsúlyozza, hogy továbbra is számolnak Szabó elvtárssal, mint káder tartalékkal. Megköszöni az előlegezett bizalmat és tudja, hogy Kemény et bizonyítani fogja az alkalmasságát. Természetesen józan kockázat mindenkinél van, de a feltételeket is meg kell teremteni ahhoz, hogy tudjon bizonyítani, ezért kér bizalmat Kemény et. részére. Maga részéről tudja, hogy három év múlva is becsülettel és emelt fővel állhatnak az elvtársak elé, mert Kemény et. bizonyítani fogja munkájával a javaslat felelősséget. I __________________j?___________________ ____________________________________________________________________________________a r i- 4 -

Next

/
Thumbnails
Contents