Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.21.a/3)
1983-05-09
g " 11" I"*' r n- 3.6 -Mindezek mellett az is megáll, api tható, hogy a kongresszus óta eltelt években a párt soraiban bizonyos lazulás is észlelhető. Helyenként erőtlen a kiállás eszmék, rendszerünk, politikánk I mellett. A feszültebb nemzetközi helyzet, a nehezebb gazdasági I feltételek, az itthoni bonyolultabb gazdasági feladatok bizonyr talanságot, tétovaságot is kiváltottak. A párt soraiban, sőt bizonyos értelemben még az aktivák között $s sokan bizonytalannak Ítélik a jövőt. I A fővárosban 22o ezer párttag jelentős közvéleményformáló erő, I de közöttük is többször felüti fejét a bizonytalanság és kishi^ tüség. Előfordul, hogy meggyőződés, vagy ismeret hiján a párttagok is csak a kérdezők, néha a kétkedők számát gyarapítják. Ebben a propaganda is ludas, mert nem számol eléggé a megváltozott helyzetből és gyakorlatból adódó uj kérdésekkel, késlekedik azok meg-I1 válászolásával# r A Központi Bizottság hangsúlyozza: egy marxista-leninista pártr nak, a munkásosztály élcsapatának minden .helyzetben dolgoznia, harcolnia kell. Mégegyszer hangsúlyoznám . . minden helyzetben! Es ehhez hozzá kell tenni: pozícióink szilárd s tovább erősödnek. A párttagoknak, a kommunizmus és a szocializmus hiveinek meg kell | érteniök,hogy éppen a jelenlegi helyzetben kell határozottabban és aktívabban kiállni, a szocializmus eszméjéért, népünk szocialista céljaiért. A mindennapi élet valamennyi kérdésében a szocialista álláspontot, népünk órdékeit kell képviselni. Azzal, hogy a pártban megvalósul a demokratikus centralizmus, érvényesülnek a lenini normák, nem árt azt is hangsúlyozni, hogy a pártban - s ezt bizonyos mértékig a társadalmi szervezetekről is el lehet mondani - a vitát a megfelelő helyen és még a döntés előtt i ' \ C' .1 kell igényelni. Szükség van a vitára, a különböző álláspontok ismertetésére, egybevetésére, de döntés után annak egységes képviseletére és véfepehajtására van szükség. Ha valaki a pártnak valamely határozatával álláspontjával nem ért egyet és erről a vita során hallgat, bt L ^ ...— ——=======^^-----zz—===^—^___________________________________________________________________________