Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.21.a/3)
1983-04-21
Javaslat I „ ' ■’. /• i kerületi feladatainkra a KB, 1982, április 7-1, a közoktatásról szóló állásfoglalása alapján. Pedagógus pártalapszervezeteink az állásfoglalás megjelenését követően a Budapesti Pártbizottság fővárosi felkészítője és a kerületi Pártbizottság helyi előkészítője alapján megismerték, feldolgozták azt, hM ■ agg■ Az 1982/83. évi munkatervükbe már tudatosan tervezték az állásfoglalás feldolgozásával, az eredmények, gondok elemzésével kapcsolatos feladatokat, ■ A nevelőtestületek novemberi nevelési értekezletének napirendjén f szerepelt. Ezt megelőzően - a nevelési értekezletet segítendő - minden pedagógus pártalapszervezet megvitatta, értelmezte és javaslatot tettek az iskolavezetés, több helyen a munkaközösségek részére is a feldolgozást, a feladatokat illetően. Előkészítő munkájuk eredménye is, hogy a taggyűléseken, nevelőtestületi értekezleteken sikerült egy reális, gondokat is feltárj ró oktató- nevelő munka köré csoportosítható együtt gondolkodást kialakítani. Ez az alapja a kialakított feladatok végrehajtásának. Az 1972. június 15-i határozat végrehajtásának kerületi tapasztalatai és az 1982. április 7-i KB. állásfoglalás, a Budapesti Pártbizottság 1983. január 20-i határozata alapján-az 1972-es határozat érvénybentartása mellett-a kerületi Pártbizottság a következő fő feladatokat jelöli meg: 1./ A kerület VI, ötéves tervével összhangban meg kell valósítani a tervezett általános iskolai férőhelyeket. Ezzel párhuzamosan ki kell munkálni ezek megvalósításához a változó gyermekiét számnak megfelelően az intézmények célszerű felhasználásának /más, vagy komplex célú stb./ tervét. ________________________________________________j U____________________________________________________________________________________=J_j-------------------------- ... 1-------r^--", 1 ■ - -n