Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1982 (HU BFL XXXV.21.a/3)

1982-02-10

A körzeti pártszervezetek fokozottan kérik az ellátás, szolgálta­tás és a különféle közérdekű kérdések rendezését. Felvetik az alacsony nyugdíjasok, idős korúak életszínvonalának helyzetét. Ebben az évben erre fokozott figyelmet kell fordítani, nagyobb türelmet, hatékonyabb munkát. Pár szét a tagfelvételről /VB. elé még ezután megy/ 1981-ben 101 új párttagot vettünk fel /1980-ban 121 fő/ Ebből 27,7 % fő nő - kevés - /1980-ban 33,1 %/ Bp arány 1981-ben 39% 44.6 % 30 éven aluli /1980-ban 44,6 %/ Bp. arány 1981-ben45,2 % 66,3 % műnk. oszt.-hoz tart /1980-ban 70,3%/ Ezen belül ^ 58,4 % fizikai /1980-ban 65,3 %/ Bp. arány 1981-ben 46,2% 28.7 % értelmiségi. A tagfelvételi munka részletes értékelésére később kerül sor, de néhány gondolatot már most meg tudunk állapítani. A politikai követelményeknek megfelelő, tervszerű előkészítő munka folyt, de néhány esetben jobban meg kell ismernünk a tagokat. Ennek akadályai:- nem kellően differenciált követelménytámasztás- az egyes munkahelyek szociális összetételének nem megfelelő tagfelvételi munka /"soibanállás"/- a pártszervezetnek nincs kellő tekintélye, nem vonzó a munkája r'"s - az egyes párttagok személyes magatartása Összességében a pártépitő munka 1980-hoz viszonyítva az üzemekben is nehezebb lett. Ez nemcsak kerületi, hanem budapesti tapasztalat is. A 101 tagfelvétel mellett: 17 kilépés /1980-ban 16/ 10 törlés /1980-ban is 10/ $5 meghalt ! Kilépés, törlési okok:- vélt, valóéi sérelmek- betegség, idős kor- nem vállalják a kötelezettségeket, fegyelmet Politikai okokra nem hivatkoznak /1981-ben 1 fő volt aki a párt gazdaságpolitikájával nem értett egyet/ _____________ _ ___________n _______ _ ______________________ íj-_____________________________________________________________ a r ”i- 9 -

Next

/
Thumbnails
Contents