Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.21.a/3)
1981-02-13
■ 1 11 1 1 '■*. Ilin I 11, m — 11 ii ■—r 6 1 — 5 Szénássy elvtársnős Az anyag épit a helyi alapismereték gondolataira, ötleteire. Minden párttagnak a napi feladata az agitálás, és állásfoglalás a határozatok mellett, a határozatokért. Vadász elvtársnő; Az értékelésről nem szól, hisz a pártórte— kéziét foglalkozott vele. A feladati rész három programot helyettesit, igy először próbáljuk komplexen meghatározni a tennivalókat. Ezért még eléggé a meglévő formákra épit, s nem szűr ki minden párhuzamosságot. A klasszikus kategóriákkal sok mindent már nem tudunk megérte^ ni, ezért szükség van a jelenlegi magyarázatok ismeretére is. Ez azonban csak önképzéssel oldható meg. Véleménye szerint azonban a jelenlegi önképzési rendszer módósitásra, fejlesztésre szorul. Az anyagot elfogadja, ezek alapján az éves terveket konkrétizálni lehet. r Szőke Elvtársi az ideológiai munka gyakorlati végzésénél a valóságos életből kell kiindulni. Feltétlenül szükséges, hogy az ágit.prop.munka a napi élet kérdéseire adjon választ és ne menjünk át túlságosan az elméleti kérdésekre. Legfontosabbnak tartja, a munkásosztály, a munkások felkészítését, oktatását, kiemelve az uj pártagokkal való foglalkozást. Öntudatos, mü/•""V veit, osztályharcos munkásgárda kell. Az anyagot elfogadásra ajánlja. Viola elvtárs: A lakótelepen található befeléforduláson feltétlenül változtatni kell. Szükséges, hogy az idősebb ill. fiatalabb korosztályt közelebb kozzuk egymáshoz, hogy egymás nézeteit megvitassuk. Oktatásunk hibája, hogy az anyagot megtanítjuk a hallgatókkal, de a tanultak mellett kiállni, érvelni, magyarázni ezt már kevesebben vállalják. Ezen a területen sokat léphetnénk előre. ____________________________________________C________________________________________________