Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.21.a/3)

1979-03-30

r . 1 ■ Eljárnak a meghallgatott panaszokkal, észrevételekkel kapcsolatban a különféle közérdekű ügyekben* E terület problémái között- elsősorban káderkiválasztással kapcsolatos nehézségek­ről kell beszélni. A tanácstagok, társadalmi és tömeg­­szervezeti funkoionáriusok káderkiválasztása nem tar­tozik a körzeti alapszervezetek hatáskörébe* Nem minden tanácstag rendelkezik megfelelő rátermett­séggel. Vannak olyan tanácstagok is, akik mér bele­fáradtak ebbe a munkába.- gondot jelent az is, hogy a tanácstagi beszámolók gyakran szervezetileg gyengén vannak előkészítve, s az ^ érdeklődés is ennek megfelelő* A beszámolókra való moz­gósítás politikai szervező feladatai a lakóterületi szervek között nincsenek kellően összehangolva, megoszt­va. 1 - a tanácstagi munka erkölcsi- politikai elismerését növelni kell. 2,/ A Hazafias Népfront tudatosan törekszik arra, hogy terv­szerűen vegyen részt a lakóterület politikai életének formálásában. E törekvés ellenére a HNF munkájának haté­­^ konysága az egyes körzetekben még kevéssé érzékelhető, jóllehet munkájuk módszere és tartalma egyaránt sokat fej­lődött az utóbbi években. Tervékenysége során a HNF- segiti az országgyűlési képviselők és választóik kap­csolatának erősödését / fogadóórák szervezésével, atb./,- résztvesz a tanácstagi beszámológyülések politikai szervező munkájában, az időközi választások szervezé­sében és lebonyolításában* Szervezi a tanácstagok kép­zését, tájékoztatását*- kerületi szinten fórumokat, találkozókat, vetélkedőket szervez, részt vállal a kerületi ünnepségek rendezésé­ben. Mindebben része van annak a 10 körzeti Népfront Bizottság­nak is, amelyet az elmúlt évben választottak meg lakó— ____________________________________sa___________________ _ t­­_i

Next

/
Thumbnails
Contents