Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.21.a/3)
1978-05-09
r TI -11-orazúgok békés egymás mollett élése. Pártunk az uj világháború megakadályozásáórt harcol* A világháborúnak egyetlen alternatívája van: a békás egymás mellett olást kell realizálni a fej- I lett kapitalista országokkal* Az gazdasági, társadalmi, és kul-I turáli3 kapcsolatot jelent* A békés egymás mellett élé3 politi| kája, s annak alapján a tőkés országokkal való kapcsolataink I ^ íojlesztóse ugyanolyan kardinális tétele pártunk, kormányunk, I a Magyar Népköztársaság külpolitikájának, mint bármely más eleme, I és ez nem választható külön a többitöl, csak a többi elemével összefüggésében lehet helyesen megérteni és megfelelően képviselni* E kapcsolatrendszerből a PB jelentése külön kiemelte a gazdasági [ kapcsólatokát* Agy fejlett kapitalista ország és egy szocialista ország között a békés egymás mellett élés nem merülhet ki I formális találkozókból, politikai nyilatkozatokból* Azok önmagukban még nem jelentenek békés egymás mellett élést, legfel- I jebb csak kifejezik a szándékot* A békés egymás mellett élés töLbet jelent* Például azt is jelonti, hogy időnként még nemzetközi politikai kérdésekben is konzultálni kell egymással és meg kell próbálni közös nevezőre jutnunk* J)o azt is jelenti, hogy nagyon széles körű és jelentős gazdasági kapcsolatokat kell kiépíteni* Két olyan ország, amely kölcsönösen előnyös, gyümölcsöző, széles körű gazdasági kapcsolatokat tart egymással, az kevésbé kerülhet politikai vagy esetleg háborús konfliktusba egymással, mint azok, amelyek között ilyesmi nincsen. Gazdaságpolitikánk egy nagyon reális felismerésen nyugszik: 1__________ a.e —-- — L !_______________________________________________________________-J