Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1977 (HU BFL XXXV.21.a/3)
1977-01-07
-7-Megemliteném azonban még azt is ezzel Kapcsolatban., hogy mi agy erezzük, célszerű lenne a Külker. Min, és a Kohó- és Gépip. Minisztérium egyeztetóso, mert értesülésünk szerint az értékesíti) vállalatok számai alatta vannak a KGM előírás szerinti számoknak. Ennek ellenére minden erőfeszítést megteszünk, hogy a tervben leirt export felfutásunkat elérjük, de jelen pillanatban. 1977. évi tőkés rendelésállományunk még nem számottevő. HaIkó elvtárs Az Ikarus PB 1970. évi tevékenységéről: A PJ1 gazdaságpolitikai munkáját a KB 1975* irányelvei szabták meg. Ebből következően a helyi feladatok megoldására a kerületi 1 PB nagy segítséget nyújtott, r Tavaly januárban P3 ülés elé került a cselekvési program. Ezen | a testületi ülésen ogy sor javaslat született:- a vezetés színvonalának fokozott emelése,.ezzel kapcsolatos feladatok,- cselekvési program: fő irány a termelékenysóg növelése, ^ fizikai, nem fizikai, alkalmazotti arányok javítása. Javaslat történt 1976-tól 19é0-ig terjedő időszakban a kollektív szerződésbe megfelelő szigorral kerüljön be a munkafegyelem megszilárdítása, veszteség idő csökkentése, gyártmány bővítés, pótalkatrész ellátás, rendelkezésre álló kapacitás kihasználás stb, Cselekvési program szerint az ellenőrzésre, pártszervezetek ellenőrzésére sort kerítünk, nem évvégén, hanem folyamatosan. PB ülésen megállapítottuk, hogy komoly kezdeményezés van a munkaiegyelem megszilárdítására, létszám intézkedések megvalósítása folyamatos. Nyugati import, keleti relációból való beszerzés megtörtént. V--—----—’— ■■ ■■■ ■»r n i-__Z Z