Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1974 (HU BFL XXXV.21.a/3)

1974-01-04

- ' " — jniniiil i 1.1 m r n * ^ A választások soi’án a szavazatszedö bizottságban mindenütt ott voltak a kommunisták és nemcsak a körzeti pártszervezetek kommunistái, hanem az üzemi kommunisták. Ez nagy segítséget adott eühen a munkában. heghatároztuk, hogy milyen vonalat képviseljenek a párttagok. Úgy Ítélem meg a kerületi szintű szerveknél a határozatok végrehajtását, szervezését milyen munkamódszerekkel valósít­suk meg, itt egy kicsit gyengébb. A határozat ismertetése, elfogadtatása itt nincs probléma. A végrehajtásnál, amikor tenni kell, ott már baj van. ^ Hajlamosak vagyunk arra, hogy csak a hibákat nézzük és az eredményeket nem vesszük észre. Ott is van probléma, hogy azt nézzük, hogy ki mondja. Ne azt nézzük, hogy kimondja, hanem azt, hogy mitmond. Nagyon sokszor találkozunk azzal, hogy előszöris azt vizsgál­ják, hogy kimondta, nem azt, hogy mit mondott. A másik probléma, hogy átveszünk járdákat km hosszon, de milyen minőséggel épült azt már nem nézzük, ehhez nem kell beruházás. Ezekben a kérdésekben az kell, hogy a kommunisták egységesek legyenek, Fitus elvtárs /EMG/ Az EMG-ben megszületett az ifjúsági törvény, gyakorlati alkal­mazása folyik. 1. / A KISZ-esek mit tudnak t enni.. 2. / Párt, Szalcszervezet milyen segítséget tud adni és milyen formában. A segítség a választásoknál jelentkezett azzal kapcsolatban, hogy kiket hova állítsanak be. A KISZ titkárok között is sok női funkcionárius van, ________ __________________________ <5___________________________________________­­_j

Next

/
Thumbnails
Contents