Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.21.a/3)

1968-06-21

ír ■ ' TÜ - 5 - * Ennek logikus következménye az, hogy a saját környeze­tükben lévő embereket is tanítsák arra, hogy hogyan kell az alapelvek szerint dolgozni. A Tanácsnál mi nem hozzuk olyan helyzetbe a pártszervezetet hogy a minősítésnél a pártszervezet mondjon véleményt. Ha mi a hatáskörünbe tartozó emberről véleményt készítünk, abba belevesszük a politikai véleményalkotásunkat is. A minősités csak akkor kerülhet lebonyolításra, amikor már mindenki elmondta a véleményét. Smáj elvtárs hozzászólásá­hoz az a véleménye, hogy ott úgy kell megköniiyiteni a bi­zonyos vonatkozásban függő helyzetben lévő elvtárs prob­lémáját, hogy azt a követelményt kell felállítani azzal szemben, aki ott a minősítésre kötelezett, hogy tegye le a minősítésben a politikai véleményét is* majd a pártszer­vezet mondja meg, hogy azzal egyet ért-e. Az nem lehet jó minősités, amelyik politikai vonatkozásban nem foglal­kozik a minősítettel, mert egy embert akkor csak részben minősítenek. A vb ülésen megfogalmazást nyert az is, hogy /~n a menetközbeni végzett munkáról való íéleménymondás és a jónak elismerése is fontos. A menetközbeni véleményalko­tást is tekintsék minősítésnek. Javaslom, hogy a pártbizottság ahhoz nyújtson segítséget, hogy a vezetők felé állítson nagyobb követelményt ebben a munkában és ahhoz nyújtson segítséget. Gerencsér elvtárs: A beszámolóban szerepeltek azok a kérdések amikről itt szó volt, hogy a vélemények nyíltsága, a pártalapszerve­­zet vezetőségének véleménye, annak bekerülésének módja x nincs minden területen pendben. Ezt alátámasztotta Smáj elvtárs hozzászólása is. Ami azt a kérdést illeti, hogy nehéz helyzetben van az a párttitkár, aki egyben gazdasági vezető is egyetértek azokkal az alvtarsakkal akik azt mondták, hogy az mindig az embertől függ. A gyakorlat azt mutatja, hogy az elvtársak többsége meg tudja oldani ezt a kérdést, mind a két feladatot el tudja látni, ha másképp nem? akkor felsőbb szervek segítségével ha probléma van. Az irányítás lehetőleg oda fog irányulni, hogy a gazdasá­­^ gi vezető ne legyen.párttitkár, de ilyen megbízatást a pártbizottság adhat. Az a kérdés mindenütt helyileg van meghatározva, hogy a pártbizottság hatásköre meddig ter­jed le gazdasági hatáskörbe. Nálunk a kerületben a veze­tő szintű társadalmi és gazdasági vezetőkre terjed ki. Az átszervezéssel kapcsolatos javaslatról Major elvtárj? nem tudok, de Zsarnóczgr elvtárssal meg fogjuk beszélni. A KGM utasítást én is igyekezni fogék megismerni, mert nyilván formálhatja a végrehajtás módozatait. Azt fel­tétlenül jelezni kell, ha valami eltérés mutatkozik. Ha a probléma ott jelentkezik, hogy nem helyes az értelme­zés az hátráltathatja az egységes végrehajtást, ezért ne­künk feladatunk, hogy az egységes értelmezést segítsünk kialakítani. Amit Szabadi elvtárs mondott a vezetőkkel kapcsolatban azzal teljesen egyet kBll érteni, mert a vezetéshez az is hozzátartozik, hogy a kerületi szintű problémák megoldásához a segitségnyujtás milyen fokú. Nem tudjuk nélkülözni a kerületben dolgozó vezető elvtár­sak segítségét. Ami az őszinteségre és a nyiltságra való utalását illeti Szabadi elvtársnak,, mindig szem előtt kell tartani azt, mert a kádermunkanal elengedhetetlen. * _______________________________________________£______________________________________________­­_i

Next

/
Thumbnails
Contents