Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.21.a/3)
1968-01-12
n í 9 Kedves 'Elvtársak! Röviden szólni kívánok az 1967. évi tervek teljesítéséről, a termeléssel összefüggő néhány kérdésről. A jelentésből kitűnik, hogy az összes termelő helyeken fejlődést értünk el, többet termeltek dolgozóink, mint 1966-ban. őrülünk az elért sikereknek és elismeréssel szólunk ez alkalommal is a gazdasági vezetésben és a termelésben dolgozók munkájáról, örülünk az EMG kiváló eredményeinek és annak, hogy ezzel együtt a dolgozóinkat anyagi juttatásban is tudták részesiteni. Az Autóalkatrészgyárunk is a jó eredmények nyomán 976.000 Ft-ot oszthat ki jutalomként dolgozói között, az elvégzett munka arányában. Már itt megkívánjuk jegyezni az Ikarusban dolgozó kommunisták felé, hogy nem értjük azt, hogy még a kerületi VB. december 6.-i ülésének anyagában is az évi termelés felfutás 9»6%-ként szerepel, /Paczona et./, közben január 5-én kb. 3-3,3%-os felfutásról kapunk tájékoztatást /Pencz et./, és mikor szóvátesszük, akkor mint az anyagban is szerepel 5»6%-os várható fejlődés növekedést jeleznek. Ezt annál is inkább figyelemre méltónak tartjuk, mert más számadatok esetében is hasonló problémával találkozunk. Feltétlen fontosnak tartjuk, hogy a vállalaton belül az ilyen és hasonló kérdésekben közös nevezőre jussanak és a felső szervek felé is egyértelmű legyen a tájékoztatás. A tervteljesités egyéb mutatóinak tekintetében is a helyzet megfelelően alakult - kivéve az Ikarus-gyárunkat. Tudjuk, hogy az elvtársak az Ikarusbap értik a mutatók jelentőségét, azonban megemlítjük, hogy ezzel bíz anyaggal, valamint a kooperációval kapcsolatos évi tapasztalatokat Két alkalommal is a gyár egyes üzemrészei olyan helyzetbe kerültek, hogy anyaghiány miatt a termelésben zavarok származtak. Ezt a középszintű vezetés az utóslsó percben jelezte a felső vezetés felé. Ebből kedvezctőlen politikai hangulat származik, ez a dolgozók átcsoportosításával, több felé való futkosással járt. Javasoljuk a vezetésben lévő kommunisták felé, hogy szilárdítsák a vezetést, határozottan lépjenek fel az ilyen esetek megelőzésében és alkalmazzák a felelősségre vonást az ilyen esetekben a mulasztók felé/ ____________________________________________2____________________________________________>/n