Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.21.a/3)
1965-04-21
szóló határ ozatónak végrehajtásánál, ahol a párttitkárok, aktivisták döntő többsége eredményesen dolgozott* Nehezebb már az elvi- politikai kérdéseket bágyaló határozatok levitele és megértetése, A Munkásőrségről szóló 1963-as Pol.Biz. határozatot közel egy évi munkával sikerült elfogadtatni és végrehajtani, Erőteljes idegenkedés mutatkozott meg pl* a Budapesti Pártbizottság ”A pártoktatás tapasztalatai és feladatai ...” c. határozatának ismertetésénél, ami abban is megnyilvánult, hogy több alapw szervezetnél csak kivonatosan, másutt nem is erről, hanem a helyi pártoktatásban való személyi besorolásról szóltak, a Budapesti Pártbizottság által megadott napirend keretében./Ezt a határozatot minden alapszervezct ilobén és Írásban megkapta,/ A ni munkánk fogyatékosságát mutatja, hogy bar a tapasztalatokat összegeztük, s megállapítottuk, hogy a-célt nem értük el és erre később, más formában visszatérünk, még nem találtuk nog ennek a módját és formáját, pedig alapos feldolgozása, megvitatása a párttagsággal nagy segítséget jelentett volna fontos ideológiai kérdések megértetésében. Bár a kerületi PB és üzemeink pártvezctőségei sokat tesznek az eszmei, cselekvési egység erősítése érdekében - az ikarusi PB munkáját eredményes ne x tart jut: - mégis elmaradt a Budapesti PVB ”Az üzeni pártszervezetek,tevékenysége és tennivalói a párttagság esznei, cselekvési egységének erősítésében" c, határozatának helyi feldolgozása* A mellett, hogy a párthatározatok többségét következetesen feldolgozzuk és végrehajtjuk, mégis előfordul, hogy zsúfolt munkátérveink, programjaink akadály zsák egyes határozatok végrehajtását. Előfordul, hogy a tervezett napirendi gontok mellett megkapjuk egy-egy határozat ismertetésre és végrehajtására a feladatot, melyet ebből kifolyólag nehezen tudunk jól megoldani. Pl; a már említett pártoktatás tapasztalatai és feladatai c, határozat, a kereskedelemről'szóló határozat, a tagjelöltfelvételi munkáról szóló határozat, stb. Előfordul, hogy egyes határozatok végrehajtásának tapasztalatait a VB. összegezte, a titkárok egy részével ismertette és később a Budapesti Pártbizottság határozata alapján újból visszatértünk a tapasztalatok és feladatok ismertetésére• /vezetőségválasztás tapasztalatai*/ A határozatok jobb megértetésében a tájékoztatás jóbbátételében nagy szerepe van a párt lapjának és pártkiadványok olvasásának is. Mivel ismereteink szerint a pártkiadványok rendszeres olvasásánál van javítani való szórt egyik feladatnak tekintjük a pártvezetősógek, aktivisták ós a párttagság egy részének a partkiadsányok rendszeres olvasására való nevelsót. összegezve; A kerületi Pártbizottság és a többi választott szervek, aktivisták sokat tesznek a párthrt’rozutok levitelének és következetes végrehajtásának érdekében. Műn.újukkal segítik a párttagság esznei, cselekvési egységének erősödését és a jól végrehajtott határozatok bizonyítják ennek eredményességét* A feltárt hiányosságok;- szűkítik a párttagság ismereteit, fontos elvi, politikai kérdésekben, mind a hazai, mind nemzetközi vonatkozásban egyaránt, és teret kapnak a másutt szerzett tájékoztatások,