Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.21.a/3)
1965-09-09
r “1 ! 1- 4 -Megállapítható, hogy a dolgozók határozottan törekednek a párt decemberi határozatában foglalt feladatok végrehajtására. Általában jellemző, hogy az emberek akarnak jobban dolgozni, de ennek hátráltatója, hogy az együttműi:ödéjünk összhangja nincs mindig megfelelően biztosítva, Gátló körülmény, hogy a. komuunistákf gazdasági vezetők a határozatból eredő helyi feladatok végrehajtásában nem egyformán veszik ki részüket. Kisebb részre becsülhető azoknak az aránya, ak^k kutatják, keresik az uj módszereket és lehetőségeket. Vannak, akik feladataikhoz több-kevesebb igyekezettel állnak hozzá, ösztönzőleg hat, hogy a pártszervezetek a feladatok végrehajtását számonkérik. Az ilyen törekvés jutott kifejezésre az Ikarus VB-nál, amikor az intézkedési tervükben szereplő fontosabb feladatok teljesedéséről beszámoltatást javasoltak az igazgató elvtárs felé, a témafelelősök részéről, A kommunisták felelősségérzete és cselekvőkészsége tekincetében bekövetkezett javulás nem mentes az ellentmondásoktól. Ezzel összefügségben, a sok pozitív jelenséggel egyidőben megjelennek ellentétes esetek is. Az Ikarusban, c’e más h .lyen is a középszintű vezetők egy része liberális a fegyelmeze11enkudokké1 szemben, A Teherautó javító Vállalatnál több ember - közöttük kommunisták- saját céljaikra különböző használati cikkeket gyártottak le. Egyes esetekben még vezetőknél is különböző okokból az egyéni - a népgazdasági érdekkel nem összeegyeztethető - elképzelések jutnak kifejezésre. Az Autóalkatrészgyár cinkotati gyáregységénél a terve^98,1 %-ra teljesítették, ugyanakkor az egység féléves: tervteljesitésének feltételei megvoltak. Ugyanitt a legyártott kb. 16 millió Ft. népgazdasági értéket képviselő rakodófalak felhasznál mára - iparvállalattól független okok miatt - már ^ jó ideje nem került or. Több kommunista vezető a határozattal annak ismertetése során teljes mértékben egyetértett, de amikor a végrehajtás yorán területe létszámiéépités vagy normarendezés alá került, egésze más magatartást tanúsított. Kerületünkben a'z Iso félév során a határozattal és a felszabadulásunk 2o. évfordulójával összefüggésben szélesedett és tartalmasabbá vált a szocialista munkaverseny. Ez jelentkezik a brigádok és a brigádokban dolgozók bzárnának emelkedésében, A brigádok és a brigádokban dolgozók számszerű alakulása; 1964. I. félév 1965. I.félév Szocialista brigádok lo8 l.o71 fő 129 1.285 fő Munkabrigádok 558 5«?-94 fő 55o 5*512 fő Bridágok összesen: 446 4.565 fő 479 4.595 fő A tartalmi munka javulását mutatja az a tény, hogy a szocialista címet elnyert brigádok száma is növekedett és a mozgalom hatása kifejezésre jut a tervek maa.dékt lan teljesítésében. Mind több helyen, a műszakiak körében is tórthŐditott a munkaverseny..A vállalások irányitottabbak és^konkrétabbak, ehhez nagymértékben alapot adott a vállalati intézkedési, a müsz .kifejlesztési és az újítási, stb. tervekben meghatározott fel idatok. p.,-