Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.21.a/3)

1965-09-09

I'*^**® mm mimig, I e. 1 Magyar Szocialista Munkáspárt Budapest, 1965. szeptember 2. XVI. kerületi Bizottsága A Központi Bizottság 1964, december lo-i határozata végrehajtásának féléves tapasztalatai, további feladatok* A kerületi ipar-vállalatok és KTGz-ek a politikai- és gazdasági munka előterében olyan fő célkitűzéseket tettek, amelyek megvalósításával biztosítani akarják a decemberi párthatározat végrehajtását. A mozgalmi szervek, elsősorban a pártszervezetek a féléves munkater­veiket a decemberi határozatra építették fel. A pártpolitikai munka javulása, a határozat végrehajtása során első­sorban abban mérhető le, hogy az eddigiektől eltérően nemcsak a határ­idők betartását ellenőrizték, hanem a feladatok végrehajtásának megkez­­^ dését, menetközben! segítését és az akadályok elhárítására is nagyobb gondot fordítottak. A tervezett feladatok végrehajtását az elmúlt félévben a fokozottabb ellenőrzés mellett, a politikai munka módszereivel is jobban segítet­ték és eegitik. Szélesedett az a gyakorlat, hogy a pártszervezetek részéről egy-egy gazdasági vezetővel célirányosán azokról a fogyaté­kosságokról és feladatokról beszélgetéseket folytatnak, amelyeket helyileg a pártszervezet véleménye szerint munkájukban ki kell javí­tani. Az agitációe munka terén a pártalapszervezetek jobban figye­lemmel kísérték a dolgozók hangulatát, véleményét. Különösen kifeje­zésre jutott oz olyan konkrét intézkedések megvalósitása során, mint pl. a normarendesés, létszámcsökkentés* A politikai munka eredménye, a színvonal emelkedése jut kifejezésre^ abban a gyakorlatban is, hogy a különböző feladatok segitése, ellenőr­zése, irányítása mellett a párt- és a tomegszervezetek birálata nyo­mán mind több helyen következetesebben megoldják a legjelentősebb termelést akadályozó okok felszámolását. A KISz szervezetek is mind több helyütt eredménye sebben dolgoznak a határozat végrehajt is Vbnn. Eredményes munkát végez az EMG KISZ szer­vezete olyan munkák kezdőmén;, ozése során, amikor védnökséget vállal e^y-egy tipus szőri o gyárt -ás a fölött, vagy Teherautójavitó Vállalat­nál a KISZ szervezőé vállalta., hogy társadalmi munkában egyes alkat­részeket' felújítanak. Az Ikarus hűtő-üzemében a KISZ fiatalok beve­zették az önnéozásb. ♦ A KB. decemberi Ti ! érozr.éóban megjelölt konkrét feladatok eddigi vég­rehajtását ■. lt. 1 éee.n eoziéiv’.n all értékelni. Sokirányú foglalkozás, apó 1 eleos törődés vo 1. b tnpe,szt ÁX tlC. y O pl. - a normnkarb'Viit,..rtás tér üe'c én, amely féléves szinten maradék­talanul t.. 1 je .itve lett. Pl. /féléves szinten/ tervozett _óra tolj, ára_______index % Ikarus 524.655 454.o9o 153*9 EMG 18.000 2o.ooo 111,1 \

Next

/
Thumbnails
Contents