Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.21.a/3)

1964-07-08

n I - ^ - * Fül-vetném a PB. tag.'áj felé, el kell gondolkodni zon, hogy abban az alap szervben,' „ahol mi dolgozunk egy kicsit aktívabban segítséget kellene nyújtani az ott folyó párt n> öli ti kai munkáftbz. Van olyan jelzőn, ho y több segítséget várnak az alapszervek a PB. bajoktól. A VB. munkáját illetően úgy látjuk, Boy a VB. igénye nőtt a mindenkori tényleges Eelgzet feltárása iránt és a helyzet elemzéséből adódó szükséges 'intézkedésék megtételét illetően. 12 tevékenységét a konkrétság irányában is fejlesztette, konkré­tan kell foglalkozni az ü yekkel, a kérdésekkel. Úgy véljük, hogy ennek is szerepe van abban, hogy az alapszervek felé végzett munka is konkrétabbá vált. Úgy véljük, hogy az előbbre haladást mutatja az is, VB-nk követi a Párt által alkalmazott gyakorlatot, VB. tevékenységében az őszintén birálat, vélemény­nyilvánítás tükröződik. Megítélésünk szerint a PB. és VB. viszonya ab irányított szervek­kel jó, de van még ezen a területen fejlődési lehetőség. VB. minden tagja bekapcsolódik a munkába. Úgy látjuk hasznára válik a VB-nea is, ho y összetételiben olyan, hogy különböző területen dolgoznak a VB. tagjai, amely kollektív testületben nagy értéket jelent. Arra szeretnék utalni, hogy nem használjuk ki még azt a lehetőséget melyet egy ilyen összetételű VB. j jelenthet a munkához, A feladatok kidolgozása terén a VB. egyes tagjait jpbban igénybe lehet és kell is venni. Ami a VB. elé kerülő jelentéseket illeti szinvonal tekinteté­ben bizonyos fejlődés tapasztalható, számos jelentés tartalmasabb jobban a lényegre irányul, a tényleges helyzetet tárja fel és rögzíti, megfejelő javaslatokat tartalmaznak. Egyes jelentések­nél aajnos nem ez a helyzet, színvonalát tekintve vannak gyengék is. , Mi az oka annak, hogy ezen a területen a fejlődés lassú? A következőkre gondolunk itt. Nem tudunk kellő időben előre dolgozni a VB. elé kerülő jelentéseket illetően, gyorstalpaló munka rányomja a betegét. Nincs időben tisztázva, hogy egyes jelentések*# ...ilyen fő kérdésekre adjanak választ. Nincs elég idő biztosítva alaposabb munkára a-mi a jelentés tartalmának kidolgozását illeti, ha van is idő nincs elég gond fgr.dit.va. egy• VB. elé kerülő jelentés elkészítésére. Úgy látjuk, hogy a felelősségérzetet lehet és kell növelni a jelentést készítő elvtársak részéről. Úgy gondoljuk, hogy ezen a területen van mit tenni. Ezzel függ össze elvtársak, hogy VB. üléseinkre jellemző, hogy ; hosszúak, és ezen a területen a fejlődés rendkívül lassú. Az is az igazsághoz tartozik, hogy még gondosabban fel kell készülni a VB. tagoknak az ülésekre, ez is segítséget fog nyújtani-ahhoz, hogy röVidebbek legyének a VB. ülései. Bennünket foglalkoztat az a kérdés, hogy hogyan tudjuk jobbá ten i a Pártbizottságnak és a Végrehajtóbizottságnak a tájé­koztatását. Az írásos tájékoztató mindenkor elkészült, de ez egymaga nera elég, gondolkozunk azon, hogy hogyan lehet jobbá, tartalmasabbá, gyorsabbá tenni. Bizonyos elképzeléseink vannak, megpróbálunk előbbre jutni. Megítélésünk szerint a határozat Végrehajtását, segítését, ellenőrzését, a koordinációs tevékenységet illetően; Itt szeretnék szólni a titkári értekezletről. Néhány, elvtárs már véleményt nyilvánított ebben az kérdésben, vannak olyan ____________23___________ ________________________________________________________________________________________________________________________________________ — - - - - .......................................................................................................—

Next

/
Thumbnails
Contents