Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.21.a/3)

1964-07-08

: r ~!- 5 r vezetőket az ütemes termelés biztosítására ós ennek eredményekép­pen a javítás ütemességét, a havi tervióladatok dekándonkánti egyen­letesebb végrehajtását valósították meg. Az intézkedési tervek végrehajtása során jelentkező nehézségek el­hárítása érdekében a VB és a párt Apparátus részéről eljártunk a felsőbb párt és állam, szervek illetékeseinél, konzultáltunk, se­­gitóéget kértünk, Ez számos esetben eredménnyel járt, Az a vélemé­nyünk, hogy az ilyen irányú segítséget a vállalatok részére a jö­vőben is biztosiüuni kell, A párt- ós mozgalmi szervek termelést segítő tevékenysége színeseb­bé, többrétűvé vált, ennek következtében hatékonyabb is. Mindezek ellenére a termelést segítő politikai munka céltudatosabbá tétele, elmélyítése torén még nagyok a tartalékok, A kerületi Pártbizottság részéről még sokat kell tennünk munkamód­szerünkben, munkastílusunkban, sokat kell és szükséges is javítani ahhoz, hogy tovább erősödjenek a termelést segítő munka vonásai és h&ékonysága, A tanácsi tevékenység ós a lakóterületi politikai munka néhány tapasz­talata, A decemberi pártbizottsági ülésen a tanácsi és lakóterületi munka né­hány fő vonása értékelésre került, A Tanács VB részéről további erőfe­szítések történtek a testületi tevékenység, a tanácstagi munka, az állandóbizottsági tevékenység fejlesztésére, a lakóbizottsági munka ha­­/ tókonyságának növelésére. Az azóta eltelt idő tapasztalatai a pártbizottsági ülés megállapításait , csak megerősítették. Néhány hónapja a kerületi Tanács tevékenységében fontos helyet foglalt el a lakóbizottsági választások politikai, szervezeti és személyi elő­készítése, lebonyolítása, A feladatok fontossága tette szükségessé a kerületi Operatív Bizottság létrehozását a politikai körzetek Operatív Cgoportjainak megalakítását, a lakóbizottsági választások segítésére. Az 1965, évi tanaosválasztások idején szerzett to.pasz tálát okát, tanul­ságokat fokozotto.bTa^igyekcztünk figyelembe venni, A lakóbizottsági választások már befejeződtek. Számszerű adatok isme­retes^ melyek fejlődést mutatnak, A 105 tanácstagi körzetben 224 la­kóbizottságba 1427 tagot választott meg a lakosság, A választógyül éa... ken megjelent 9948 fő,választópolgárok 24,05%-a. Tanácstagi körzeti átlag 94 fo, jóval magasabb a korábbi beszámolókon résztvevők átlagá­nál, A bérleményekhez viszonyitt arány 88%-os, ez jónak mondható, A tanácstagi beszámolók, lakóbizottsági választások igen kedvező légkörben, a korábbiakhoz viszonyítva lényegesen nagyobb töneg­­reszvétel mellett zajlottak le, A vitákban részt vettek 1694-on, az elhangzottak között alig akadt demagóg nézet. Jellemző a végzett munka elismerése, a hiányosságok egészséges bírálata. Sok javaslat hangzott el a felszólalók részé­ről, sok vitában résztvevő személy felajánlotta segítségét a taná­csi munka jobbátételéré, a kerületfejlesztési feladatok segítésé­re, .-- 111 ■■■■■■! »■ » —- -- mm*­­A

Next

/
Thumbnails
Contents