Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.21.a/3)

1962-12-20

^ - 3 Polyá’: elvi;-.ó?a: Véleménye szerint keveset foglalkozik a munkáterv a körzeti pártszervezetek munkájával. Nagyon fontos feladat nagy muhka vár a körzeti pártszervezetekre a választásokkal kapcsolatban. Az üzemekben az elvtársakkal úgy kell foglal­kozni, hogy segítsék a lakóterületükön a körzeti pártszer­vező tek munkáját. Véleménye'szerint helyes lenne, ha egy-egy taggyűlésre, ahol a választásokkal kapcsolatos problémákat tárgyalják meghívnák a körzeti pártszervezet egy-egy vezetőségi tagját, és ott közösen beszélnék meg a problémákat. ökrös elvtársnő: Elmondja, hogy azért kell harcolni, hogy a termelés irányításában résztvevő emberek valóban megfelelően képzet­tek legyenek. Ezt a szempontot fontos figyelembe venni a tanácstagi válasz­tásoknál is. Olyan tanácstagokat kell választani, akik ^ képesek a feladatuk elvégzésére és akik valóban dolgoznak is. Nem elég az, hogy valaki "jó ember" hanem valóban ráter­mettnek kell lennie a feladat elvégzésére. Nagyon meg kell nézni, hogy kit választanak meg tanácstagnak. Megfelelően le tudja e vin d a lakosság közé a politikai célkitűzéseket, stb. Ugyanakkor megfelelőén tudja képviselni a lakosság jogos igényeit, észrevételeit a tanács vezetői felé. Másik fő kérdés az emberekkel való foglalkozás . Elég keve­set foglalkozunk az emberekkel, az emberek nevelésével. A ímunkatervben csak egyetlen egy pont foglalkozik a nevelés­sel az iskolával. Szeben elvtárs: Véleménye szerint a kongresszusi élménybeszámolóból ’ nem érződött ki eléggé, hogy milyen konkrét intézkedések születtek az életszínvonal emelése érdekében, pl. a család­ra''' védelem, stb. Javasolja kiegészíteni a július j>-i VB. ülés első napirend­jét a dolgozók panaszainak orvoslásával, az anyagi érdekelt­ség, az anyagi őszt izés vonatkozásában. Kaöádi elvcárs: Javasolja a június 19-1 VB. ülés első napirendjét ne csak az Ikarus Gyár, hanem az %ész kerület vonatkozásában tárgyalják. Kerületi szinten hogyan néz ki a minőség javítására tett intézkedések végrehajtása. Tódika elvtárs: Javasolja, hogy mivel februári taggyűléseken lesz napirendi pont a termelés pártellenőrzése lehetőleg még a taggyűlés lőtt tárgyalják meg a különben márciusra beüte­mezett titkári értekezlet napirendjét, a "Termelés párt­ellenőrzését". Ezt az anyagot nagyon jól fel tudnák - titkár elvtársak használni a taggyűlés anyagának összeállításában. Javasolja még titkári értekezleten előbbre hozni "A párt­­szervezetek feladata a sportmunka átszervezésében, s az átszervezés után" c. májusi anyagot, mivel az átszervezés előkészületei már folynak. ; _ M '*** ''' ' ~ * ' !T|

Next

/
Thumbnails
Contents