Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.21.a/3)

1962-10-13

r n de araikor politikai kérdésekről volt szó, mindég az indulatai vitték előre. Sziwel. lélekkel dolgozott, szereti a pártot, de a maga elképzelése szerint. Sokszor lehetett érezni, hogy beszédjeinek vannak olyan részei, amiket nem kellett volna mondania. Ez sokszor gondot okozott egyes elvtársaknak. A Párt Központi Bizottságának, de az egész pártapparátusban dolgozó elvtársaknak komoly problémát okozott, most amikor mindenhol a pártértekezletre, a kongresszusra készülnek. Csak Budapesten 6 helyen maradt el a pártértekezlet e miatt. A párt­munkában szakadást és zökkenést idéz elő. Elmondja, hogy tudtunk volna még Marosán elvtárssal hosszú időn keresztül dolgozni, de ilyen felfogás mellett nem lehet a párt­ban funkciót betölteni, nem lehet a pártban senkinek sem különb joga, mint a többieknek. Felhivta a figyelmet, hogy a helyes magyarázás, értelmezés sokat fog tenni abban, hogy ne legyenek erősen f éré értett kérdések, mert ebben is igyekezni fognak egyesek a maguk "Kis pecsenyéjét” megsütni. Ádám elvtárs: A Központi Bizottság határozatával egyetért és helyes­nek tartja. Eléggé megdöbbentette ez a közlemény, amit itt tudomására hoztak. Az ismertetett eseményeken még visszatérően gondolkodni kell. Egy dologban azonban kialakult a véleménye: Marosán elvtárs beadványában azt mondja, hogy véleménye szerint - Központi Bizottságon belül - nem érvényesül a kollektiv veze­tés. Véleménye azj hogy Marosán elvtárs fontos funkcióban dolgozott és ahogy a part eljárt az nemcsak a mi pártunkra, hanem az egész nemzetközi kommunista mozgalomra nagyon tanitó. A Politikai Bizottság, s annak tagjai ismételt kísérleteket tettek arra, hogy ezt a kérdést Marosán elvtárssal rendezzék, amikor ez nem ment a Politikai Bizottság azt a figyelmességet is alkalmazta, hogy kiküldött egy bizottságot, de Marosán elv­társ a bizottsággal sem volt hajlandó tárgyalni. Ekkor a párt összehívta a Központi Bizottságot, hogy itt tegye lehetővé, hogy Marosán elvtárs kifejtse véleményét. Marosán elvtárs ide sem ment el. Ez megdöbbentő, mert a párt életében egyre keve­sebb lesz az olyan példa, aki a párt választott testületének hivó szavát nem fogadja el és ezt jelen esetben egy vezető tet­te meg. Ha megfelelően élne benne a kommunista helytállás, a kommunista felelősségvállalás - akkor - a Központi Bizottság előtt meg kellett volna jelennie. Rendkivül tanitónak tartja azt,ahogy a párt ebben a kérdésben eljárt, mert ez tovább erő­siti azokat a normákat - a párt életében - amit sikerült meg­erősíteni. Elmondja, hogy a párttagság egészét figyelembe véve - az utóbbi években - sokat haladtunk előre a tagság nevelésében. E^y kicsit megdöbbentő, hogy a Politikai Bizottság környezetében lévő Ma­rosán elvtársnál ezek a nevelő tevékenységet nem jártak ered­ménnyel - holott - néki nemcsak hogy ezen az utón kell hogy járjon, hanem a kommunista magatartás szempontjából tanitója is kell hogy legyen. ________5_____________________________________________________

Next

/
Thumbnails
Contents