Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.21.a/3)
1962-05-08
-- _------------—----•--------------------------' ' ~ Timimmé, r n { - 12 -- Megteremtettük a feltótólát annak, hogy a Tanács kádérmünkéjóban ia érvényesülni tudjon az elvy&erüsóg. Hogy az emberüket a végzett munkájuk, alkalmasságuk oa ne annak alapján bírálják el, hogy ki, melyik vezetőnek a szinputikusa.- az, elkövetkezendő időkben a tanácsi munkában legfontosabb feladatnak tekintjük az 1963 tavaszán sorra kerülő tanácstagi választások kádermunkájónak előkészítősét, az ilyen irányú munkák mór folyamatban vannak.- a kerületi Pártbizottság segítése mellett a Tanácsban dolgozó vezető elvtársaknak ez a munka, egyik legfontosabb feladatuknak kell hogy képezze. A kerületi párt yégreha.itéblzottság a Pártappa átus a kádermunkát a pártbizottság által jóváhagyott határskörl lista szerint végzi.- a* elmúlt években ez a lista létszámában teljesen sz-kitve lett azért, hogy a hatáskörbe tartozó káderekkel való foglalkozás ne formálisan, hanem érdemben történjen.- Ennek következtében 1960-ban 59-hez képest 25 f-kal csökkentettük a hatásköri listán nyilvántartott káderek számát.- 1961-ben a hatásköri listán szereplő 74 elvtárs esetében 14 fő fluktuáció volt, ennek többsége minőségi cserékkel függ ösezo, egy részük az elvtársiak társaknak más területre ment dolgozni.- a hatásköri lista szerinti atesztálást az apparátus politikai munkatársak részéről nem lőhet még kielégítőnek mondani, gz a munka még mindig el van hanyagolva, le van becsülve. _______________________$1________________________________ a Cm**