Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.21.a/3)

1961-05-09

r~ n $ Pártunk politikai befolyása, a tömegekkel való kapcsolata, az előtte álló, az adott történelmi kö­rülményekből fakadó feladatok megoldása az egyes stratégiai szakaszokban, mindenkor lágy­részben attól függött, hogy helyes, a marxizmus leninizmus szellemének megfelelő szövetség­­politikai elveket sikeriilt-e meghatározni, s következetesen munkálkodott-e ezeknek a helyes elveknek a megvalósításán. Az ellenforradalom által.megbolygatott osztályerők mozgásába pár­tunk csak azért tudott meghatározólag beavatkozni, csak azért lehetett - többek között - vi­szonylag rövid idő alatt konszolidálni, mert helyes marxista-leninistu szövetségi politikát dolgo­zott ki és valósított meg, A szocialista forradalom fő kérdése; a prolotárdiktatura kivívása, a munkáshatqlom megszilár­dítása, s ezen keresztül a szocializmus megvalósítása, A szövetségesek megnyerése, a munkás­osztálynak más rétegekkel való szövetsége cbbfll adódik. Az 1848-as forradalmaktól kezdve a forradalmi marxizmus mindig azon az állásponton volt, hogy a munkásosztály által vezetett forradalom, a proletárforradalom, a hatalom megszerzése a munkásosztály által nemcsak attól függ, hogy a munkásosztály, pártja vezetésével hajlandó-e cselekedni, hanem attól is, hogy maga mögé tudja-e sorakoztatni azokat a rétegeket, s ezeknek a rétegeknek forradalmi energi­áját helyes irányba tudja koncentrálni, melyek a régi rend elleni megdöntésnél és az uj rend kialakulásánál számításba jönnek. Ebből következik, hogy a forradalmi folyamat különböző perió­dusain, az egyes stratégiai szakaszokban, a különböző osztálverók céliának, mozgásának, a műnkásosztály politikája hatásának, s a nemzetközi körülmények változásainak megfelelően, különbözó osztályerókkol kell és lehet szövetségre lépni, különböző erőket kell semlegesíteni, illetve különböző erők ellen kell fellépni. Pártunk VII. kongresszusa a fenti elveket figyelembevéve, a szocializmus építésének jelenlegi szakaszában - a szocializmus alapjai kialakulása szakaszában - felmérve és meghatározva társadalmunk osztályösszetételét, szocialista rendszerünk elért eredményeit, pontosan lerögzí­tette azokat az elveket, melyek szövetségi politikánk tartalmát adják. A szövetsógpolitikai elvek meghatározásánál a VII. kongresszus lényegében a következőkből indult ki: A párt szövetsógpolitikája 1956 óta a különböző periódusokban, a munkáshatalom helyzetének megfelelően különböző célok körül alakult ki, fejlődött és szélesedett. Ezek az egyes 9tapok szocialista társadalmunk építése szempontjából szükségszerüejc voltak, s annak a folyamat­nak voltak a kifejeződései, ahogy a történelmi szakaszban a szövetségesek álláspontja fejlő­dött. így pl. a legfontosabb szövetségesünkkel n dolgozó parasztsággal 1956-57-ben abban volt a szövetség lényege, hogy a föld megvédésében kötött szövetséget a munkásosztállyal, melyei csuk a szocialista hatalom megszilárdulásán keresztül látott megvalósíthatónak. Fokoza­tosan alakult ki a mai munkás-paraszt összefogás alapvető tartalma; »a népi hatalom közös védelme és erősítése a szocialista társadalom felépítésére kötött szövetség... a szocialista ma­gyar falu” megteremtése. (Kádár elvtárs kongresszusi beszámolójából.) Az 1956 november 4.­­től az 1959-es, a párt VII. kongresszusáig terjedő időszaknak az a lényege, hogy a párt A

Next

/
Thumbnails
Contents