Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.21.a/3)
1961-10-19
r “1! -u. * A propaganda munkában más gyakorlati, politikai munka során azt megmagyaráztuk, hogy miárt árdeko a munkásosztálynak a mezőgazdaság szocialista átszervezése, de nem magyaráztuk meg eléggé, hogy a munkásosztálynak nemcsak érdeke, hanem kötelessége ezt a feladatot megoldani. A proletariátusnak történelmi hivatása, hogy nem csak önmagát, hanem minden kizsákmányoltat felszabadítson. Tapasztalható türelmetlenség és elégedetlenség a parasztság munkájával szemben. Sokan úgy értékelik, hogy azt az áldozatot, amit a munkásosztály hoz évek éta a parasztságért, nem viszo^ nozzák. Ennek háttere az, hogy sokan úgy képzelik el, most már megtörtént a nagyüzemi gazdálkodásra való áttörés és máris megvan a feltétele annak, hogy egyszerre több hús, tojás, baromfi legyen. Nem veszik figyelembe, hogy a termelőszövotkozot dolgozóinak szocialista öntudata nem alakul ki egyik napról a másikra. Nem látják, hogy nekünk ezért szívós harcot kell folytatni és magyaráznunk kell, hogy a nagyüzemi gazdálkodásra való áttérésnek mi még csak az első lépcsőfokát értük el ás még számos gazdasági és politikai tennivalónk van, hogy termelőszövetkezeteink /-s tényleges árubőjaságet nyújtsanak a város részére. Szó esett a taggyűlésen konkrétabban kerületünk két termelőszövetkezetéről is. Párttagságunk két termelőszövetkezetünk munkáját eredményesnek tartja. Ugyanakkor felvetették, hogy a kerület különböző társadalmi szervei továbbra is úgy dolgozzanak, hogy két tsz~Unlc minél több árut adjon kerületünk és Budapest dolgozóinak is. Ezt természetesen elvtársak nagyon komoly feladatot ró mindannyiunkra és nekünk,a tsz vezetőségének munkánkat, figyelmünket továbbra is két fő területre kell összpontosítani. Először a termelőszövetkezetek gazdasági megerősítésére, mert ennek megerősítésével a munka termelékenység, a termishozam növelése utján tűnnek el az életkörülményekben meglévő különb____ ____________________________v;/ i-1