Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.21.a/3)

1960-10-27

rtSMMM mmmamuL 1 I- 6 -Hogyan lehet úgy tervezni 1961-re, ha a felsőbb szerv nem tudja meghatározni, mit kivan gyártani. Október 27.-án meg nem tudja, nem tud választ adni, milyen exportunk lesz jövőre, kis kocsikat­­e, vagy nagykocsikat fogunk-e gyártani. Hogy rendeljük meg azo­kat az alkatrészeket, amelyeket meg nem tudunk. Ezáltal gyáron belül bizonyos mértékű differencia van. Munkaszervezés terén sem lehet felkészülni. Helyes volna kerületi szinten a kereskedelem helyzetét, hogyan néz ki a takarékosság. Tervezés folyamán milyen többletjövedelmet élveznek árufogyasztás, felvsáráslás ás elosz­tás között. Minden eszközzel segitik a beruházást. Kivitelezésnél nagyon sok probléma van. Pl. építtettünk egy víztornyot, elkészült, után£)hasznavehetetlen,mert folyik. Ezen a téren is előbbre kell menni. Van erre állami határozat ás vannak törvények, hogy ilyen esetben kártérítési kötelezettséggel is kell élni. Ilyen kivite­lezési hibák abból származnak, hogy bizonyos juttat ■sónkon keresz­tül egyének kereseti lehetőségüket biztosítsák. Egyéb problémákkal már a párthatározat előtt is foglalkoztak, de nem olyan céltudatosan. Az eredményeket, melyeket elértek üzsoki elvtárs elmondotta. De még nem tettek meg mindent a hi­bák kijavitása érdekében. Minden gyáregység elkészítette opera­tív és táblázati tervét. A tervben szerepel a technológia és normarendezés is, illetve felülvizsgálása. Az a véleménye, hogy az a szemlélet vezessen bennünket, hogy neki esni egy normaren­­dezásnek nem lenne egészséges. Nem is ott van a fő hiba, hogy egyes területeken a normák a technika fejlődése következtében meglazultak, hanem ott, hogy a karbantartási munkákat nem vég­zünk. Azt kell megnézni minden esetben, hogy milyen körülmény gátolja a termelékenység növekedését s a hibák felfedését in­tézkedés kell hogy kövesse. Az a fontos hogy előbbre menjünk. A dolgozók részéről korán sem olyan az ellenállást, mintahogy^ egyesek elképzelik. Maguk a dolgozók vetik fel hogy a munkaidő kihasználás lehetne jobb is és vannak különböző lehetőségek a termelékenység növelésére. Dolgozóinkkal együtt oldjuk meg prob­lémáinkat, beszéljük meg feladatainkat. Dolgozóinkkal együtt oldottuk meg, hogy 7 db. kocsit gyártunk ás az elmúlt napokban 8 db. kocsit gyártottunk. Az embereket nem szabad kihagyni szá­mításunkból, ha bevonjuk dolgozóinkat előbbre tudunk menni. Tudatos, fokozott, haladó munkát kell követelni. Vigyázni kell arra, hogy a f -kozott munka következtében a minő­ség kérdése romlásnak ne induljon. Intézkedéseket amiket teszünk felmért és tudatos célkiüaések alapján tesszük mennyiséget és mi­nőséget illetően. Ilyen formában közöljük a Pártbizottságnak, hogy többlettermelést hozunk létre, de minőségi raomlás nélkül. A felülvizsgálat során 150 millió pt-tal kivánjuk a termelést javitani.' De kimondva is nagy szám, de hozzáteszi, ezt nemylét­számnövelésével, hanem munka megjavításával, tökéletesitásével kivánjuk végrehajtani. Önköltségünket 2,5 g-kal kivánjuk csök­kenteni. Tartalékok feltárására vannak lehetőségek. Igyekszünk menet közben a tervünket megtartani és tovább jeleszteni, továb­bá, az 1961-es tervben ezek a mutatók még jobbak legyenek és a folyamatos munkát biztosítani az intézkedéseken keresztül. Eddigi intézkedések révén üzemek szintjén december 15-ig befeje­zik tervüket, vállalati szinten december 23-ra. Ezt a dolgozók­kal alaposan megbeszéltük. ______ V ^ a

Next

/
Thumbnails
Contents