Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.21.a/3)

1960-07-22

1— \I * I Peiszer Vilmos elv társ: Tál solcat emlegetjük azokat n hibákat, mai | amik előadódnak, inkább arról kell beszélnünk, hogy a meglévő fel­tételek mellett hogyan tudjuk ez éves tervet teljesíteni. A rni válla Is tunkná 1 ennek érdekében KISz. szervezetünk a kővetkező­­j két kívánja, tenni: !•/ Megvizsgáljuk ezt, hogy a vállalatnál melyik üzemrészben lehet célgépeket alkalmazni. £•/ ül menni más gyárakba, és megnézni a célgépek helyes kihasz­nálását. Valamint elképzelésünk van arra, hogy védnökséget fogunk vállalni egy-egy sürgős típus fölött. Ez azt fogja jelenteni, hogy minden KISz. fiatal érzi a felelőségét ez iránt a típus iránt és mindent meg fog annak áfdekében tenni, hogy a tipus határidőre kész legyen. Ez alkalmat fog adni a taggyűlésen való vitákra is, hiányosság ese­tén égy-egy fiatal felelőságrevonásával. , gondoljuk, hogy ezzel is hozzátudunk járulni a gazdasági munka megkönnyítéséhez, ezt javasoljuk a többi gyárak KISz. szervezetének is. Tóth István elv társ: ^ vállalatoknál nemcsak az anyaghiányból adódó objektív nehézségeket kell figyelembe venni ás leküzdeni, hanem az objektív okok következtében jelentkező szubjektív okokat és tényező­ket is figyelembe kell venni, mert ezek is nagymártékben hátráltat­ják a folyamatos termelést. A következőkben emlitetést tett Kiss józsefné elvtársnő által elmon­dott közért problémáról. Hangsúlyozta, hogy a. munkaidő jobb kihasz­nálása érdekében folyamatosabbá kell tenni a kiszolgálást és eszel csökkenteni a eorbanálIáéból adód- műnkéidő kiesést. Fel hivta a figyelmet arra, hogy a párttagok ás különösen a párt funkcionáriusok járjanak el jó példával, ás ne adjanak okot és módot arra, hogy egyes ___ _5 _ d ' -J

Next

/
Thumbnails
Contents