Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1958 (HU BFL XXXV.21.a/3)

1958-09-03

% * r- G — ményt, araelyel nem foglalkozott a beszámoló. 8 év alatt úgy érzem, hogy jól végeztem a munkámat, mert nem volt sommi kifogás ellenem, még a múlt évben a Budapesti Központtól dicséretet is kaptunk, amely nemcsak egy faladatra vonatkozott, hanem általában a munkára. Nem hiszem, hogy van más szervezet, ahol minden munka egyformán menne , mindenhol van valami hiánosság, ügy nálam is, de erről engem sohasem tájékoztat a Budapesti Vöröskereszten Bizottság, ill. titkár.­­Engem a Pártbizottság állított, erre a helyre, ú» mondd a meg, ha nem felelek mag ezen beosztásban. Én arra kérem a kerületi Pártbizottsá­got, tekintse, hogy úgy érzem, hogy most nagyon fel fog lendülni a munkánk, hogy bízzon bennem, é3 mondja meg, hogy milyen hibáim vannak, mert én igy nem tudom kijavítani, ha csak állandóan azt mondják, hogy hibázok és nem mondják meg, hogy miben Gsikainé elvtársnő; amikor « brigáti a munkatervet összeállította, nagyon sokat gondolkozott, hogyan lehetne politikai tartalommal meg­tölteni azt. Amikor a V.B. tagjai kezükbe vették, akkor látták, hogy nőm tartalmazza a politikai munkát. De nem lehet kettéválasz­tani a szervezetben a politikai és a szervezési munkát, a kettő egy. Amikor mi szervezünk, akkor az politikai propaganda munka is. Kárász elvtárs is elmondotta, hogy üzért nem jó a beszámoló, mert csak « Vöröskereszt eredményeiről számol be, A pártszervezetek nem nyújtanak kellő segítséget és ebben is benne van a politikai tartalom. Az a szervezet, amely nem élvázi u pártszervezet segítségét, nem tud olyan jó eredményeket elérni. Itt merült fel pld,, hogy Baranyai et., olyan kijelentést tett, hogy ö nem is fogja hivni a Vöröskereszten titkárt, nyitja áll az aj Kaja, Hát ez nem helyes, mert ha a Központi Vezetőség határozata értelmében foglalkozniok kell ezzel a pártszervezeteknek, akkor ez rá is vonatkozik. Budavár iné elvtársnővel kap solatbanjnem helyes Kárász elvtárs hozzászólása. Mert nekünk nemcsak arra van szük­ségünk, hogy valaki jól tudjon beszélni, hanem arra is, hogy pártunk­hoz hü legyen. Lehet, hogy egy VI.kerületi kispolgár asszony jobban tudja kifejezni magát, de ez nem részesíti őt előnyben Budaváriné et nővel kapcsolatban. El kell küldeni őt egy továbbképzésre, hogy képez­ze magát. Nem helyesen foglalkoztak az ügyével bonnt a Budapesti Központban sem. Beszélt még a szakszervezettel való kapcsolatról. Nem abban merül ki a propaganda munka, hogy képeket rakjunk ki. Erre vonatkozólag van a jelentésben szó*­Bialon elvtárs: összefoglalta a vitás kérdéseket> a beszámolót el­fogadhatjuk, mert alapjában véve jó. Az biztos, hogy a pozitívumok jobban meg vannak benne, mint a negatívumok. A kerületi és a Budapes­ti szervezetek ellentétben vannak egymással; mi úgy érezzük, hogy vannak a kerületben eredmények is, de persze nem tudjuk összehasonlí­tani más kerületekkel. De még nagyobb eredményeket lehetett volna elérni és a Pártszervezet is felelős ebben a kérdésben. Baranyai et., kiesett egy kissé a munkából, mert kint volt a Szovjetunióban, Elmond­hatjuk, hogy keveset foglalkoztak a pártszervezetek a tömegszervezetek­kel, Ebben az irányban tettünk már lépéseket, amivel eredményeket is fogunk elérni. Iíarbich et.-al csak részben értek egyet. Több anyagi megbecsülésben részesülnek a dolgozók. Bizony ez abból adódik, hogy van sok helytelen követelés, de azért nem lehét úgy felvetni « kérdést, hogy csak öntudatból vállalják a véradáat. Felvetődött, hogy Budavári­­né et.-nő más beosztásba kerüljön. Amennyiben az elvtársak bebizonyít­ják, hogy nem megfelelő, akkor-más elvtársnőt fogunk oda beállítani, L­­-1

Next

/
Thumbnails
Contents