Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.21.a/1)
1985-02-16/1
A vállalati önállóság növelése, amely elsősorban a vállalatirányítás és a szervezeti-intézményi rendszer módosításában jelenik meg, fokozott szerepet ró a párt gazdaságpolitikájának érvényesítésében a pártszervekre. Tehát minden szinten értőbben kell foglalkoznunk a gazdaságpolitikával, nem elég a hagyományos vonalas pártosság csökken a közvetlen pártirányi tás lehetősége. Ahhoz, hogy ezt a magasabb követelményt mi párttagok kielégíthessük, min. két feltétel kell. Az első az ideológiai színvonalának emelése, azon belül is a propaganda hatékonyságénak, tudományos megalapozottságának, az agotációs cselekvésre mozgósító hatásának javítása, a második olyan gazdaságpolitikai elmélet biztosítása, amely nem csak utólag magyarázza a napi gazdasági lépések szükségességét, hanem konkrét, előremutató és cselekvésünket távlatokban orientálni képes. Az első feltételt házunk táján kell megteremtenünk, a másodikban, véleményem szeint a Kongresszusnak kell döntenie. A beszámolót a szóbeli kiegészítést az irányelvek vitájának összefogkalását és a javasolt kerületi állásfoglalást jónak találom, és elfogadásra javasolom. Köszönöm figyelmüket. Kovács György et. (Elnök) Felkérem Lipthay Csabáné elvtársnőt, hogy tegye meg hozzászólását.